Holtan találták a Boeinget feljelentő korábbi alkalmazottat
Holtan találtak az Egyesült Államokban azt a volt Boeing-alkalmazottat, akinek a tervek szerint tanúvallomást kellett volna tennie a volt munkaadója ellen indított, feljelentéssel kapcsolatos perben – jelentette kedden a BBC.
Az amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat gyártási szabványait az Egyesült Államokban és világszerte fokozottan ellenőrzik az utóbbi időben, miután januárban az egyik repülőgépükön a repülés közben a levegőben felrobbant az ajtó.
A Boeing 62 éves volt minőségügyi vezetőjét az autójában találták meg holtan egy szálloda parkolójában. A volt Boeing alkalmazott 32 éves, a cégnél eltöltött munkaviszonya után vonult nyugdíjba. A halálát megelőző napokban azonban hivatalos vallomást tett a vállalat ellen indított perben.
A helyi halottkém megerősítette Barnett halálát a BBC-nek. A korábbi alkalmazott március 9-én önkezével okozott sérülésbe halt bele – áll a jelentésben. A rendőrségi vizsgálat folyamatban van.
Barnett 2019-ben azt nyilatkozta a BBC-nek, tudja, hogy a Boeing alkalmazottai szándékosan nyomást gyakoroltak a Boeing munkatársaira, hogy a megnövekedett igények kielégítése érdekében szándékosan más, nem megfelelő minőségű alkatrészeket szereljenek be a repülőgépekbe.
Elmondása szerint 2016-ban, minőségügyi vezetőként végzett munkája során fedezte fel az oxigénrendszerekkel kapcsolatos problémákat, ahol a légzőmaszkok akár egynegyede sem nyílt ki megfelelően a vészhelyzeti forgatókönyvek tesztelése során.
A gyárban az eljárások be nem tartása oda vezetett, hogy egyes alkatrészek eltűntek, néha a nem megfelelő alkatrészeket a selejt tárolókból vették ki, és a gyártósoron szerelték be a repülőgépekbe, hogy elkerüljék a gyártási csúszást – nyilatkozta a BBC-nek.
Barnett szerint a vezetőségnek tett panaszai nem vezettek semmilyen eredményre. A Boeing tagadta a bejelentő állításait, ugyanakkor elismerte, hogy néhány oxigénpalack hibás volt, de azt állította, hogy egyiket sem szerelték be a repülőgépeikbe.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) 2017-es felülvizsgálata megállapította, hogy 53 nem szabványos alkatrész került ki a gyárból.
Barnett 2017-es nyugdíjba vonulása után hosszan tartó pereskedésbe kezdett korábbi munkaadójával, azzal vádolva a vállalatot, hogy az általa feltárt problémák miatt az becsmérelte a személyiségét és hátrányosan befolyásolta további életét – a Boeing tagadta ezeket az állításokat.
A Boeing és a Spirit AeroSystems FAA auditja, amelyet a januári 737 MAX-9 ajtórobbanás miatt indítottak el, és amelyet múlt hétfőn tettek közzé,
“nem megfelelőségi problémákat állapított meg a Boeing gyártási folyamatainak ellenőrzésében, az alkatrészek kezelésében és tárolásában, valamint a termékellenőrzésben”.
2019 márciusában az Ethiopian Airlines egyik Boeing 737 MAX gépe nem sokkal a felszállás után lezuhant, mind a 157 utas és a személyzet is életét vesztette. Az eset öt hónappal a Lion Air 737 MAX indonéziai lezuhanása után történt, amelynek következtében akkor 189 ember vesztette életét. A tragédiák a vállalat 737 MAX repülőgépcsaládjának 20 hónapos repülési tilalmához vezettek.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: illusztráció / Getty Images
IGY MUKODNEK A DEMOKRÁCIÁK.