Mayer Gábor: Tények – avagy az önmaguknak maradni akaró makacs dolgok

Vannak itt nekünk e földi létben a tények, s a tények körül ólálkodó rosszindulat, mely félremagyarázza, torzítja, görbíti, sandán átcsoportosítja a tényeket, hazug módon súlyozva változtatni igyekszik rajtuk.

A tények pedig makacs dolgok lévén akkor is igyekeznek önmaguk maradni, ha paravánnal takartan vagy éji sötétben próbálják átöltöztetni más színekbe, mint amilyent maguk természete szerint öltenek magukra.

Olykor szívesen vesszük összeráncolt homlokuk alól villogó szemüket, máskor, mikor zavarják komfortérzetünket – félretolnánk őket. Emberi természetünk szerint ugyanúgy táborba gyűlnek a melléjük simulók, mint az eltolni szándékozók. Pedig a tényeknek nincs szükségük táborokra. Nagyon jól elvannak a maguk valóságában, ha már felmerültek a nem voltból jőve az eztán már mindig itt lesz velünk-be.

A tény most is ott ül egykedvű magában az Astoria nevű kereszteződés közepén. Ott, ahol a városfal hatvani kapuja volt valaha, ahová 1914-ben küldtek háborút éltetőket a titkos társaságok emberei, ahová 18 – 19-ben gyűltek a népek új törvényeket hallgatni, s ahol 2006-ban szorítottak karhatalomi fogóba nemzeti megemlékezésre gyűlteket a tizennégyesek, tizenkilencesek leszármazottai. A tény ott hunyorog a már annyira várt napsütésben, majd végignyúlik az Erzsébet-hídig a maga tényszerűen maradék egy közlekedési sávján, ami a bicikliseknek van kijelölve és fenntartva.

A tény tudja, emlékszik, hogy ez a hely mindig forró volt, ha mástól nem – valami politikai eseménytől. Mégis kérdőn vonja fel szemöldökét az idegesen egymásra mászó autók látványától. Hiszen mi másért akarnak ezek idejönni, ha nem biciklizni?– gondolja magában. Majd végignyújtózik a másik irányba is, a Szabadság-híd felé tartó szakaszon, ahol egy kvízjáték rejtvényeként festették fel őt az aszfaltra. Ezt fejtse meg bárki idegesen igyekvő, ha erre akar autózni! – kuncog magában. Aztán visszazuhanva egykedvűségébe, a maga valóságának semlegességével, de mégis furcsállva nézi a magukból kivetkőzött, céklavörös fejjel ordítozó autósok hadát. Tény, hogy nem valami dzsungel ez, ahová csak úgy betotyog az ember – gondolja magában. Ha ide merészkednek, miért nem vizsgálódnak előtte? (A tény itt visszaél bennfentes információival, hiszen tudja, hogy a politika mocsarából kiemelkedő Facebuckán nemsokára megjelenik valami főpolgármesteri szöveg, melyen, mint a keleti mesék varázs-szőnyegén juthatnak el céljukba a maguktól gondolkodni képtelen tömegek.)

Tényünket napsugarasan álmos szendergéséből ekkor egy hozzá hasonló, ámde kalapját a múlt században még dívó szertartásossággal ráemelő másik tény zavarja meg. Pardon uram, én a közösségi bejegyzések ténye vagyok. Ön hívott ide azzal, hogy gondolataiban a Főpolgármester úr közösségi térbe küldött szöveg – szőnyegeit valamiféle megoldásként jellemezte. Ezzel szemben kérem a tény –azaz én magam- az, hogy a beszéd, még ha írott is – és, ha nem is mindig, de általában (halott) beszéd marad, a cselekvés pedig élő, lüktető élés a maga valójában. Bocsánat uraim, hogy kéretlenül szólok bele beszélgetésükbe – lépett hozzájuk egy kifakult zöld kertészruhába öltöztetetett, meglehetőst borostás tény. Nem vagyok olyan iskolázott, mint amilyeneknek Önök látszanak, de a tény az tény kérem, akármilyen is a maga valójában. És nálunk az a tény, hogy a budai Bikás park buszmegállójából elvittünk két padot. Sok öreg vár ott az oda beálló vagy nyolcféle buszra, annyian üldögéltek rajtuk, hogy fényesek voltak minden törölgetés nélkül. Mégis el kellett vinnünk, mert a pénzhiány miatt nem tudták vállalni a további fenntartásukat.  Pardon! Szólt közbe, egy láthatón irodai környezetben járatos, ámde tényszerűnek kinéző illető. Kérem, én is egy tény, bár kissé nehezebben átfogható tény vagyok, mint Önök. Tény kérem, hogy a Főpolgármester úr körlevelet küldött a mikro, kis és középvállalkozásoknak, melyben kéri őket, hogy ne éljenek a kormány gonosz szándékból elkövetett adókedvezményével, és ebben a vészes pénzhiányban fizessék be a főpolgármesteri hivatalnak a teljes vállalkozási adót. Tény, kérem, hogy a vállalkozási adó mindig az elmúlt gazdasági évben elért bevételi eredményen alapul, s akinek nem volt ilyen, az vállalhat akár dupla adót is, mert a nullát hiába szorozzuk, kérem.

Talán éppen idejében burkolta sötét bársonyába a kis társaságot a rájuk ereszkedő alkony, mert az utcai lámpák fénye a távolban erős mozgolódást világított meg. Mintha csupa hozzájuk hasonló tények tartottak volna a véletlen összegyűlt kis tanácskozás felé.