Mayer Gábor: Márki zajongták magukat…
Most nem kevésbé zajos ünnepet ülnek, a diktatúra feletti győztes demokrácia ünnepét. Az eredményes összefogás ünnepét. Sok-sok pezsgővel, Unicummal s más erős italokkal. Az italok a gyomroknak szükségesek, az ünneplés a nemes eszmék jegyében zajlik.
Mindenki (meg)tette a magáét, és sorolódott be a nagy rendező elv szerinti helyére. A két kis hülye lepörgött a tetőről, egyikük pártjából már csak a fő gerinctelenek élhetik túl szolgasorsban itt – ott. A másiké se váltotta be befizetőik reményét, ők okafogyottá váltan felszívódnak imitt – amott, leginkább a DK nevű erőben, melynek kalapot hordó női és a zuhanypolitikát kitűnően művelő férji tagjának KFT-je talán észrevette a felolvasztandó párt második – harmadik vezetőjének gazdálkodási anomáliáit.
Hat aláíró indított öt küzdőt, mert egy nem létező, és egy már alig létező párt, a régi filmélmény szerűen állt össze: „nekem sincs senkim, neked sincs senkid, kettőnknek pont egy jelöltje van” alapon indította a luftballon-embert, akit a szervezők az utolsó körre már vissza is hívtak. Őt semmi körülmények között el nem veszthetik a főváros nevű tejelő mellől, neki addig kell ott maradnia, míg pénzt tud leszívni az emlőkről. (Lásd még – mint volt Demszky esetében.)
Az első félidőben mindenki az MSZP Török bolondjához hasonlón kemény volt. Már a győzelem délutánján börtönben vagy földönfutó lesz mindenki – némi életmegvonásokkal tarkítva. Másnapra megszűnik minden kétharmados törvény – az alaptörvény is, és egy, uszkve másfél évig lemondunk a jogállamiságról. Erre már vastagnyakú globalisták is szívták a fogukat – hát, azt azért talán már mégse! Akkor visszatették az óvodást a kiscsoportba, és emeltek Márki Zajongón. Beindult az „ő az igazi, felelős jobboldali demokrata” pumpálása.
Az erős fiú még Ferinek is üzent, és csúnyán kiosztotta annak nadrágos feleségét. Ez igen! Hét gyerek, templom, karakán kiállás – ő az igazi nemzeti. (Közben a hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut, talán ugyanezzel a hanghordozással beszél gyerekeivel is ez a nárcisztikus akarnok.) És lám – győzött! Hányan mentek szavazni, senki se látta, senki se tudja azon túl, hogy szavazólapok és pénzkötegek dőltek ki egy autóból az aszfaltra.
Ennyit tudunk: a zsűri szerint a Zay győzött – most már megnyugodhat mindenki. Hiszen ő bizonyította, hogy gerinces, erőskezű, tiszta ember, és nem híve a törvénytelenségnek. Hozzá bátran visszafordulhat bárki felszisszenő. És fogyhatnak az Unicumok, más erős italok, mert lesz rá ok bőven. A moslék összefolyás pártjai szétverve, egyeduralkodó lett a zuhany-politikus, kinek, és jelenleg nagyon kell a jobboldali Zay, aki most épp olyan, mint a rágcsálók elleni méregdoboz. Belehalna az ország, ha kapnánk a felkínált csemegén, mert akkor indulnának be igazán a megvillantott törvénytelenségek. Azon túl, amit zuhany-Feri 2002 és 2010 között bemutatott (s azóta is), egy színes koalíciós kormányzás maga a zsarolás, feketézés és korrumpálás melegágya. Még akkor is, ha mindenki visz a balhéból, egyedül a nagy kombinátornak nem jutott, és mostantól ott, a mocsárvilágban az ő tenyeréből igyekeznek enni.
Ezért is kell erőt, tömeget, tiszta fejeket mutatni a Békemeneten. Történelmi esélyt kaptunk: a hatokhoz csatlakozik Márki, s nyolcadikként a Bősz, mert a Bősznek lenni kell. Nyolcszor öt az negyven. Szorítsuk negyven alá őket.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…