Magyar Nemzeti Önrendelkezési Memorandum a gyászos trianoni diktátum 100. évfordulóján
2020. június 4-én, a Hazatérés Templomában hatalmas tömeg előtt hangzott el és a jelenlévők között teljes egyetértésre talált az a memorandum, mely világosan kinyilványítja a magyarság igazságvágyát, önrendelkezési jogának érvényesítését, a magyarság megmaradásának, megerősítésének fontosságát, szükségességét.
Ugyan a hazai fősodrú média minderről hírt nem adott, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a nemzetét és hazáját szerető magyarok többségének lelkében az alábbi célok és a Magyarországgal szemben 100 évvel ezelőtt elkövetett trianoni gyilkossági kísérlet elítélése ne találna elfogadásra. Határozottan ki kell jelentenünk, hogy a trianoni diktátum és a párizsi, úgynevezett „békeszerződések” felülvizsgálata elkerülhetetlen.
NIF
A magyar nemzeti önrendelkezés memoranduma
Mi, akik a trianoni gyalázatos békediktátum ezeréves hazánkat feldarabolva megcsonkító 100 éves évfordulóján, 2020. június 4-én a Hazatérés Templomában egybegyűltünk, Isten és minden nemzetben gondolkodó magyar ember előtt, igaz lelkiismeretünktől vezérelve kijelentjük, hogy a trianoni békediktátum, s az annak igazságtalanságát – a pozsonyi hídfő elvételével is – megerősítő 1947-es ún. Párizsi Békeszerződés legitimitását soha nem fogadjuk el.
Az így nemzetünkre kétszeresen is ránk erőszakolt, nemzeti önrendelkezésünket lábbal tipró gúnyhatáraink örök időkre szóló megváltoztathatatlanságát rögzítő, a velünk szomszédos államokkal kötött hazaáruló alapszerződéseket hasonlóképp illegitimnek tartjuk. Azok tartalmáról a magyarságot előre nem tájékoztatták, többségi véleményét ki nem kérték, így beleegyezését népünk semmilyen formában nem adhatta és nem is adta volna hozzá.
Az ún. utódállamok a többségivé tett nemzeteik nevében szisztematikusan elnyomták és elnyomják az uralmuk alatt lévő őshonos magyarságot, a történelemhamisítástól kezdve, a kulturális-oktatási és területi autonómia tiltásán át, az elmúlt száz évben nemegyszer a szülőföldről való elüldözés és népirtás legerőszakosabb módszereitől sem riadva vissza, hogy utólagos legitimitást adjanak területrablásaiknak. Egész nemzetünk jövője érdekében ezért deklaráljuk azon szándékunkat, hogy ismét területi revízióval látjuk csak lehetségesnek megvalósítani a magyar nemzet önrendelkezését.
Legitim alapvetésként döntően a Horthy Miklós kormányzó alatti revíziót fogadjuk el, mely – máig egyedülálló módon – minden érintett nemzet önrendelkezése irányába tett igazságos lépések sorának bizonyult. Ez megfelelt azon etnikai arányoknak, mely a magyarság és a magyarérzésű ruszinság számarányát tükrözték akkor, az etnikai arányok azóta állami erőszakkal történt megváltoztatását pedig a nemzetközi jogi egyezségokmányok és szerződések is tiltják. Így kizárólag az 1910-es népszámlálás adatai alapján készült ún. “vörös térkép” tekinthető a Kárpát-medencei etnikai arány tekintetében hitelesnek és érvényesnek.
Fent megjelölt céljainkért Isten segedelmével, hittel, reménnyel és hazaszeretettel küzdeni fogunk, bármeddig is tartson, s bármekkora áldozatot is követeljen az. Miként Horthy kormányzósága idején, így most is eme küzdelmünket a belső revízióval, megmaradt országunk megtartásával és megerősítésével kell kezdjük ahhoz, hogy a külső revízióra szerencsésebb történelmi csillagállás alatt újra esély kínálkozzon.
„Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.”
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…