Trump szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Békekör a kormány háborúellenes politikájáról

További egyetértő támogatásáról biztosítja a magyar kormány békepolitikáját a Magyar Békekör, a békeszerető magyar emberek szervezete. Háborúellenes kiállásával, és a politikai rendezés sürgetésével a magyar kormány jó szolgálatot tesz azoknak is, akik még nem értették meg, hogy Oroszországot nem győzhetik le, hanem ki kell egyezniük vele.

Felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy ki kell állniuk a magyar békepolitika védelmében, hiszen egyedülálló a nyugati szövetségi rendszerben, szemben a NATO és az Európai Unió elköteleződésével az ukrajnai konfliktus folytatása mellett. Magyarország békepártisága védelemre szorul saját szövetségeseivel szemben. A nyugati hatalmak nem hajlandók tudomásul venni, hogy nem akarunk háborúzni értük, hanem békében akarunk élni Kelettel, Nyugattal egyaránt. Nyakra-főre pumpálják az euró- s dollár milliárdokat Ukrajnába, de nem hajlandók elszámolni népeiknek, hogy mire költötték. Nekünk sem számolnak el a pénzünkkel, hanem követelik, hogy adjunk még többet a korrupt kijevi rezsimnek, mely népének vérén gazdagszik. Megtagadják tőlünk nekünk járó összegek folyósítását arra hivatkozva, hogy nem támogatjuk az ukrajnai háború folytatását, melyhez kizárólag nekik fűződik anyagi és politikai érdekük. Nem elégszenek meg azzal, hogy ukrán menekültek százezreinek segítünk, ukrán katonákat gyógyítunk, azt akarják, hogy fegyvert is szállítsunk Kijevnek, s NATO haderő telepítését engedélyezzük magyar földön.

Miközben Zelenszkij a Barátság olajvezeték felrobbantását tervezi, és magyar vállalatokat szankcionál. Nem múlik el nap anélkül, hogy a budapesti amerikai nagykövet ne avatkozna be a magyar belügyekbe, ne fenyegetné a magyar kormányt azzal, hogy ha nem követi az amerikai utasításokat, baj lesz belőle. Nyugaton befogadott migránsok tömeges Magyarországra telepítésével szeretnék aláásni a magyar kormány helyzetét és kikezdeni a társadalmi nyugalmat, hogy kedvükre való háborúpárti, oroszellenes kormányt juttassanak hatalomra. Ebben a helyzetben a Magyar Békekör azt javasolja a kormánynak, hogy békepolitikáját támassza alá társadalmi támogatottságának megerősítésével: az elosztási viszonyok módosításával javítson az emberek megélhetésén, hogy sok millió rosszul élő embernek ne puszta szó legyen a béke, hanem megélt jó! Akadályozza meg, hogy hazai háborúpárti ellenzéki köröknek táptalajt nyújthasson az elszabadult árak miatt keletkezett megélhetési válság, és megtéveszthessék a népet háborúpárti szándékaikkal. Tudjuk, nem egyszerű szuverénnek lenni a NATO-ban és az EU-ban. De ha békét akarunk ennek az országnak, nincs más választásunk, mint békepolitikát folytatni saját szövetségeseinkkel szemben is!

Ez is érdekelheti:  Elmebeteg totókrácia – avagy, fizetésemelés előzetesben

A magyar nép békében akar élni! Arra bátorítjuk a kormányt, hogy tartson ki népünk békeakarata mellett, folytasson az eddigieknél is aktívabb békepolitikát! A békeszerető emberek összefogásával védjük meg legdrágább kincsünket, a magyarok életét idehaza és határainkon túl.

Magyar Békekör

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!