Faina Savenkova: Rossz gyerekek

Liz Truss kész megnyomni az atomfegyvereket indító gombot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A brit külügyminiszter pályázik a miniszterelnöki posztra.

Szükség esetén kész megnyomni az atomfegyvereket indító gombot a miniszterelnöki posztra pályázó brit külügyminiszter, Liz Truss – idézte a Birminghamben nyilatkozó politikust a helyi és a nemzetközi sajtó.

Truss egy birminghami rendezvényen az atomháború esélyeiről faggatták, feltéve a kérdést, hogy ha a Downing Street 10 alatt a brit atombombák kilövéséről kellene dönteni, mit tenne.

A konzervatív politikus – aki nagy valószínűséggel szeptembertől Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz – kijelentette:

„Úgy gondolom, ez egy miniszterelnök fontos kötelessége, és készen állok megtenni ezt”.

Truss ezután még egyszer hozzátette: „Készen állok megtenni ezt”.

Az erről szóló videót itt lehet megtekinteni.

Az Egyesült Királyságban az lesz az ország miniszterelnöke, aki győz a Konzervatív Párt elnöki posztjáért zajló, tory párttagok szavazatai alapján eldőlő küzdelemben. Jelen állás szerint Truss nagy fölénnyel vezet versenytársával, Rishi Sunakkal szemben.

 

Kiemelt kép: : A brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó Liz Truss külügyminiszter beszél a párt kampányrendezvényén Birminghamben 2022. augusztus 23-án. Truss Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel verseng a párt vezetéséért. A leendő pártvezető azért lesz egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is, mert Boris Johnson kormányfő július 7-én bejelentette távozását a párt éléről. A vezetőválasztás eredményét szeptember 5-én jelentik be. MTI/EPA/Andy Rain

Mandiner

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkolót észleltünk!!!

Kérjük engedélyezze az internetfigyelo.com -on a reklámok megjelenítését azzal, hogy kikapcsolja a reklámblokkolót a böngészőjében!

Ezzel segíti a honlap működtetésének fenntartását.

Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás