Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiemelt képen: Lázár János építési és közlekedési miniszter – MTI/Kocsis Zoltán 

Lázár János: Ha valaki valakinek az akasztására buzdít, az köztörvényes bűncselekmény, amit meg kell torolni

Lázár azután beszélt erről, hogy egy néző megkérdezte: felelősségre lesz-e vonva az ellenzék a rágalmazásokért. Lázár János szerint azt kell mérlegelni, hogy egy választás megnyerése elegendő-e ehhez, vagy más, jogi jellegű elégtételre is szükség van.

Szerinte róla már rengeteg mocskot írtak és mondtak az elmúlt években, de amíg ezek a rágalmazások az anyagiakkal, pénzzel, korrupcióval kapcsolatosak, addig „egyik fülén be, másikon ki”.

„Szerintem ha valaki valakinek az akasztására buzdít, az egy köztörvényes bűncselekmény, amit meg kell torolni”

– mondta Lázár, majd hozzátette: nem miatta kell megtorolni, hanem azért, hogy ennek elejét vegyék, mert nagy baj lehet belőle.

Az ügy előzménye, hogy pénteken egy Márki-Zay Péter által szervezett rendezvényen valaki egyenlőségjelet tett Lázár és a héten meggyilkolt amerikai konzervatív influenszer, Charlie Kirk közé.

A politikai erőszak témájára rácsatlakozva, Menczer Tamás szombaton, a Harcosok Klubja edzőtábor előtti sajtótájékoztatóján elmesélt egy történetet, ami szerint Sátoraljaújhely felé jövet egy benzinkúton, ahol kávézni álltak meg, egy férfi megkérdezte tőle, hogy él-e még, és amikor Menczer azt kérdezte: „ez önt zavarja?”, a férfi azzal válaszolt, hogy „majd meglátjuk”.

A politikus szerint ő még erre is válaszolt, azt mondta, hogy nem a benzinkúti férfi dönti el, hogy ő él-e még, és a férfi erre is azt mondta: „majd meglátjuk”.

„Mi, a Fidesz és a KDNP politikusai, mindannyian elítéljük az erőszakot, ezt várjuk el a politikai ellenfeleinktől is”

– mondta. Szerinte őt ugyanúgy fenyegették meg szombaton, ahogyan Lázár Jánost pénteken.

Úgy gondolja, az ilyesmi Magyar Péterrel érkezett meg a magyar politikába.

 

 

Kiemelt képen: Lázár János építési és közlekedési miniszter – MTI/Kocsis Zoltán 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük