KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kunhalmi Ágnes

Kunhalmi majdnem kimondta, amit mi nélküle is tudunk

Kunhalmi Ágnes az MSZP hírhedt színésznője egy, a Partizánnak adott interjúban szólta el magát majdnem, de aztán korrigált.

Erre Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője hívta fel a figyelmet egy, a közösségi oldalán megosztott videóban.

Valóban érdekes, ahogy Kunhalmi nyelve megbotlik az igazság felé hajolva. Ugyanakkor szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy amennyiben (de nem így lesz!) ez a nemzetgyilkos banda kerül hatalomra, hogy újra tönkretegye az országot és külföldi érdekeknek szolgáltassa ki, az sem kizárt, sőt abszolút elképzelhető, hogy a miniszterelnököt GY. F.-nek hívják majd.

Ugyanis teljesen mindegy, hogy most éppen kit tolnak maguk előtt (Márki-Zay, akinek semmilyen tömegtámogatás nem áll a háta mögött), a tényleges miniszterelnök Gy. F. lesz. Sőt, tovább megyek: mivel ennek az embernek semmilyen önkontrollja nincs, és minden vágya a hatalom megszerzésén túl az, hogy 2006 után újra szembeköpje a nemzetet, azt sem tartom kizártnak, hogy személyesen felvállalja a miniszterelnökséget. Egy ilyen lépéssel olyan polgárháborús állapotot teremthet az országban, mely okot adhat neki a közvetlen külföldi beavatkozásra is.

És ne legyenek illúzióink, ma is ezt követelik az EU-tól és a történelem bizonyítja, hogy hatalmuk megszerzésében és megtartásában mindig külföldi politikai és katonai erők segítették őket.

Szépe Áron 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Nyílt levél a kivégzett Tábornokoknak

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük