Kötelező bolti akciók: júniustól indul, mutatjuk a részleteket!
A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte eddig nem látott inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót, és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt.
A közlemény szerint a GFM és az Agrárminisztérium lefolytatta a szükséges társadalmi egyeztetéseket, konstruktív szakmai megbeszélést folytatott a legnagyobb kereskedelmi láncokkal és szövetségekkel, a beérkezett javaslatokat pedig figyelembe vette a részletszabályok kialakításánál.
Mindezek értelmében a kötelező akciózást a kormány az alábbiak szerint rendeli el: a kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és szeptember 30. között kötelesek bevezetni.
Akciós időszaknak minősül a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig terjedő időtartam, vagy a kereskedő által szabadon választott, egybefüggő 168 óra időtartam.
Kereskedőnek az minősül, aki a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerében „4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet főtevékenységként folytat, és a nettó árbevétele a 2021-ben az egymilliárd forintot meghaladta. A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
A közlemény szerint 20 akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, többek közt a következőket: baromfihús, sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek, tej, tejföl és helyettesítői, sajt, kenyér, péksütemények, száraztészta, rizs, egyéb cereáliák, friss gyümölcs, friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők.
A kereskedő köteles az akciós időszakban termékkategóriánként legalább egy termék vonatkozásában, az elmúlt 30 napban általa alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább tíz százalékkal alacsonyabb árat alkalmazni.
A legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi ár megállapításakor nem kell figyelembe venni a termék azon árcsökkentett bruttó kiskereskedelmi árát, amelynek alkalmazására a termék minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejének lejárta miatt, az azt megelőző 72 órában került sor.
Az árcsökkentés alkalmazásakor egyéb költség vagy díj nem számolható fel.
A kereskedő köteles az árcsökkentéssel összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan az online felületén feltüntetni.
A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani annak érdekében, hogy a vásárlók kiszolgálása folyamatosan biztosított legyen.
A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után.
A kötelező akcióra vonatkozó részletszabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben. Az infláció letörése és egy számjegyűre csökkentése közös cél, amelyben minden szereplő érzi saját felelősségét. A kormány a döntéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás, így a kötelező akciózás már a közeljövőben hozzájárulhat az infláció letöréséhez. Az intézkedésnek köszönhetően ugyanis minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit a korábbiakhoz képest olcsóbban vásárolhatnak meg – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
Kiemelt kép: Illusztráció
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…