KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

CPAC – Szijjártó Péter: Készen állunk a harcra a progresszív külpolitikával szemben

A kormány készen áll a harcra a progresszív külpolitikával szemben, amelynek célja a szuverén, nemzeti külpolitika megsemmisítése, az egyhangúság követelménynek kivezetése az európai uniós külpolitikai döntéshozatalból – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) pénteken Budapesten.

A tárcavezető az Alapjogokért Központ által megrendezett esemény zárónapján mondott beszédében hangsúlyozta, hogy létrejött a progresszív külpolitikai nyomulás első struktúrája, ugyanis kilenc EU-tagállam csoportot alkotott, amelynek deklarált célja az egyhangúság kivezetése az európai külpolitikai döntéshozatalból. Ez pedig nem mást jelent, mint hogy a nemzeti érdekeknek annyi – fogalmazott.

Ezt a progresszív külpolitikai harcot nem más indította el, mint Németország. Az a német külpolitika, amely teljes mértékben elvesztette a stabilitását, amely – minden tisztelettel a kolléganő iránt – kiszámíthatatlanná, összevisszává és átláthatatlanná vált” – jelentette ki.

Felidézte, hogy Berlin az ukrajnai háború megindítását követően azt hangoztatta, hogy nem fognak fegyvereket küldeni, ehhez képest mára tevékenyen részt vesznek a legmodernebb nehézfegyverzet szállításában.

Mit mondtak? Nem lehet szankciót kivetni az energiahordozókra, sem a földgázra, sem a kőolajra. Ehhez képest mára az Európai Unió önsorsrontó módon Európát egy energiaellátási válságba taszítva mind a kőolaj-, mind a földgázszállításokra szankciókat vetett ki – mondta.

És mit mondtak a nukleáris energiáról? Hogy ilyen szankciók biztosan nem lehetnek, ehhez képest most ők maguk fejtenek ki nyomást az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy az kezdeményezzen szankciókat Magyarország nukleáris ipara ellen” – tette hozzá.

Aláhúzta: „senki ne várja, mert senki nem is várhatja, hogy mi majd alávetjük magunkat ennek a kiszámíthatatlan, progresszív, németek által vezetett külpolitikának”.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar külpolitika magyar külpolitika marad, a döntéseket továbbra is Budapesten fogják meghozni, és ezek a jövőben is kizárólag nemzeti érdekeket fognak szolgálni.

Ez is érdekelheti:  A hazug Magyar Péter is beállt a háborúpárti Ursula von der Leyen támogatói közé

Mi készen állunk a harcra a progresszív külpolitikával szemben. Mi legyőztük a nemzetközi liberális mainstream nyomását akkor, amikor a gazdasági válságot kellett kezelni. Legyőztük a nemzetközi progresszív liberális mainstream nyomását akkor is, amikor kívül kellett tartani a migránsokat. Legyőztük őket akkor is, amikor emberéleteket kellett menteni, és most is helytállunk a háborús propagandával szemben – közölte.

És ezt a küzdelmet, ezt a harcot is meg fogjuk nyerni” – hangsúlyozta.

Ezt követően arról számolt be, hogy Brüsszel a háborúra adott válaszaival tönkreteszi az európai gazdaságot, tíz szankciós csomagot fogadtak el, amelyek rosszak a kontinens vállalatainak, miközben az Egyesült Államokban olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek kedveznek a helyi cégeknek.

Mi, normális emberek úgy vagyunk vele, hogy ha tízszer kudarccal szembesülünk egy cselekedetünk nyomán, akkor tizenegyedszer ugyanazt már valószínűleg nem követjük el. De Brüsszelben nem úgy gondolkodnak, mint a normális emberek – emelte ki.

Ott úgy gondolkodnak, hogy ha valamit tízszer elrontottak, akkor nekifutnak tizenegyedszer is, hátha még nagyobb lesz a baj. És most ez történik, a tizenegyedik szankciós csomagról tárgyalnak” – mondta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy Magyarország kis országként az elmúlt időszak minden válságából megerősödve került ki, ami kizárólag úgy lehetett lehetséges, hogy a kormány soha nem vette figyelembe a nemzetközi liberális mainstream diktátumait, ragaszkodott a szuverenitásához és minden nehézségre magyar választ adott a nemzeti érdekek alapján.

Erre példaként említette a gazdasági világválság idején a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hazaküldését, a progresszív adókulcsok megszüntetését, a migrációs krízis alatt a szigorú határvédelmet és a kötelező letelepítési kvóták elutasítását, a koronavírus-járvány során pedig a keleti vakcinák engedélyezését és a beruházásösztönzési programot.

hirado.hu

Ez is érdekelheti:

Scholz rájött a megoldásra, kenyai szakemberekkel enyhítené a munkaerőhiányt

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük