Koronavírus – Orosz hadsereg: a tesztelt vakcina immunitást alakított ki
Immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium, miközben a járvány halálos áldozatainak száma az országban meghaladta a 11 ezret.
A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által folytatott klinikai teszt a befejező stádiumához érkezett. A szakemberek megállapították, hogy a vakcina bevitele az önkéntesek mindkét csoportjánál immunreakciót váltott ki. A kísérlet részvevőinek egészségi állapota jó, panaszmentes, nem kívánatos reakciók nem léptek fel náluk.
Az önkéntesek első csoportját szerdán írják ki a kórházból. A második csoport hétfőn kapja meg a vakcina második komponensét, amelynek feladata az immunitás megerősítése és időtartamának meghosszabbítása.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6635-tel 713 936-ra emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25,2 százaléka tünetmentes.
Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 118 109), Brazília (1 755 779) és India (793 802) után. Az aktív esetek száma 1291-gyel 213 851-re csökkent. A halálozások száma 174-gyel 11 017-re, a gyógyultaké pedig 7752-vel 489 068-ra emelkedett. Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 637-tel 228 ezerre, a halottaké 28-cal 4087-re, a gyógyultaké pedig 1007-tel 163 093-ra nőtt.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 22,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 308 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 278 410 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…