Kónya-Hamar Sándor: Március idusa-felezőidő

Kónya-Hamar Sándor: Március idusa-felezőidő

Ahol a politikai közbeszédekből a magán és a közösségi életbe épülhetnek az igék-, ott annyi felráncolt homlok és lecsüngő kéz tér magához, ahány lélekben megszülethet reményként a felismerés: – nem azért üzen a múlt, hogy múljon a jövőnk!

Olyan ez, mint az egyszeri forradalom, amely egyidejű pillanata a fogamzásnak és a születésnek. Magával hozza a kérdést: hányan voltunk, és hányan vagyunk még?

Annyian, ahányan összetartozunk, és vállaljuk is ezt. Annyian, ahányan együtt érzünk, és hiszünk a nemzeti összetartozás és egyesítés lehetőségében. Annyian, ahányan közösen emlékezünk, és érezzük együtt az idő teljességét az egymásra találtságban. És napról napra, évről évre kitartunk ebben! Az öntudatra és összetartozásra való lehetőségben.

Hirdetés

Március idusán lehet-e ennél fényesedőbb gondolat?!

A felezőidő bizonyossága pedig ismét csak azt juttatja eszünkbe, hogy újkori történelmünk három utolsó évszázadában mindegyre bebizonyítottuk: a szabadságharcok nemzete vagyunk! És három évszázadban tett bizonyosság tudatával idén is újra emlékezünk, és emlékeztetünk arra, hogy a bukott forradalomnak és vesztett szabadságharcnak is lehetnek hősei. Vannak! Csupán nekünk kell méltónak lenni áldozatukhoz, melyet nemzeti ügyünkért vállaltak. Mert ne feledjük, hogy a hősök is ugyanúgy születnek, mint bárki emberfia, csakhogy másképpen halnak. Ám születés és halál között, főleg másként élnek.

Nekünk viszont feladatunk nem elfeledni, hogy áldozatok és mártírok halála együttesen fájdalmas tömörsége annak az élni akarásnak, s így jövőalapozásnak, amely a kivívható önrendelkezésről egy pillanatig sem feledkezhet meg. A karddal elveszített eredmények és remények, s a tárgyalóasztalnál kivívott kompromisszumok között annyi a különbség, amennyi egy nemzet jövőjében is megnyilvánulhat. Ezért ma már biztosan tudjuk, hogy 1867-ben Magyarország azért juthatott el a kiegyezéshez, mert az osztrákok emlékeztek még 1848 márciusára, és arra, hogy 1849 tavaszán a magyar honvédség hogyan verte-űzte őket a Lajtán túlra. Mint, ahogy 1956 után Magyarország azért lehetett a szocialista tábor legvidámabb barakkja, mert az oroszok sokáig nem bírták elfeledni, hogy miként égtek tankjaik Budapest utcáin, és lett minden piros a hernyótalpak alatt, a pesti srácok és katonái összekeveredett vérétől. Íme , a történelemben a sokkoló élmény arról,  hogy mi mitől eredményesebb, mint a mindenkori állítólagos alku! Csakhogy ezt vállalni kell, és be is vallani!

1848 márciusa után a magyar nemzet, ha csak mindössze néhány hónap alatt is, de jogállami intézményrendszerének építésébe kezdett.  S ez olyan biztos és évszázadokig érvényes alapokat eredményezett, amelyre a bukás után is hosszan, a bosszúálló önkénynek is építeni kellett. Ennek köszönhetően, a szabadságharcok nemzetének így volt, van és lesz egyszerre és minden időben múltja, jelene és jövője is. Annak ellenére, hogy az elmúlt évszázadok magyar szabadságküzdelmeit Európa mindig magára hagyta!

Ám a sors különös szeszélye és kegye folytán, a történelem új és váratlan esélyt is tartogathat a magyarságnak. Szétszórt népünk és közösségünk újra egyesülő nemzet lehet. Igazolva azt, hogy a szabadság és a kultúra közösségi élménye és eszménye – minden tavaszi felezőidő nyomán – tartósan megvalósulhat!

Ha élni is, halni is méltóan tudunk ezért!


KÓNYA-HAMAR SÁNDOR

 TAVASZI INKARNÁCIÓ

                                                                                                       (1848.Március 15. emlékével)

 

Magyar ikaruszok harmónikáznak

Kolozsvár utcáin is.

S dong a pár zománcos motorja,

akárha regiment cserebogárt bújtatna.

Egy vágtázó ablakkeretben pedig

a legvadabb remény sebeket osztogat.

Akár tavaszi vizek

váratlan és zavaros kanyarában

az alkonyat,

s egy nemzet horpadása –

És no persze egy nép

görcsös álma is önmagáról,

mint történelmi karambol

századokon átfekvő

irgalmatlanul hosszú árnya –

Fölötte fakó kísértet: a Forradalom.

Megintcsak úgy, ahogy egy kinőtt temető

méreteit feszegető gyásznép

féltékeny, élő kérdése eped:

-Szabadság és kultúra azonosságvágya,

hát kid vagyunk mi neked?!

S mért fáj hitünk nomád villanása,

ha a harangszó is lángárnyú lepke mása

s európai felhőket gyújtogat?

Ki hiszi még, hogy ezért

sólyom szállja meg a vállakat?

Talán csak mi: kökörcsinindulatú Bem-fiúk,

de nyugodjunk bele végre: nincs kiút

s hogy nem lehetünk már

sem jók, sem engedelmesek

míg meggyászolhatatlan költő

és betyárkoporsóba sem fektetett

aradi tizenhárom a tanú:

ha merünk: ez a tavasz is

csak önmagát éli túl –

(De velünk!)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Kónya-Hamar Sándor: Erdélyben a jövő! (II.)
Kónya-Hamar Sándor: Erdélyben a jövő! (II.)

Kónya-Hamar Sándor: Erdélyben a jövő!
Kónya-Hamar Sándor: Erdélyben a jövő! (I.)

Kónya-Hamar Sándor: Mitológia és közösség
Kónya-Hamar Sándor: Mitológia és közösség

Close