Kónya-Hamar Sándor: A KÖLTÉSZET NAPJÁN – 2022. április 11.
Ma, április 11-én, József Attila(1905) születésnapján, a Magyar Költészet Napján, mely Márai Sándor(1900) születésnapja is(!), nem tudok másra gondolni, mint Tandori Dezső A damaszkuszi út c. versére, melynél tömörebb megfogalmazását – mindössze két sorban – élet és halál szintézisének, annak a rejtélyes boldogságnak, mely a vers életátalakító misztériumát is jelenti, nemcsak a magyar, de más költészetben sem találhatni. Íme:
A DAMASZKUSZI ÚT
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
Legfőbb ideje, hogy.
Aki ismeri Rainer Maria Rilke, Archaikus Apollo-torzó c. versét, s annak zárómondatát :
Du must dein Lehen andern.
Annak négy kitűnő, elsőrendű magyar fordítását is kínálom:
Tóth Árpád : Változtasd meg élted.
Farkasfalvy Dénes : Másképpen kell élned.
Kosztolányi Dezső : Kezdj újra élni.
Serfőző Attila : Élj másképp, nem kell félned.
Mert „…ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.”
Amit Rilke németül és utánozhatatlanul megfogalmaz, azt mi magyarok, mintegy rejtjelkulcsaként a Tandori-versnek, egyelőre négy, de lehet, hogy lassan több…megfogalmazásban is.., olvashatjuk! Hogy mi az élet alapja, oktalan indoka, célja és örök, végső egyszerűsége is!
Hát nem vagyunk mi, magyarok, összehasonlíthatatlanul gazdagok?!
A két költőről pedig:
MÁRAI
A polgár vallomását
Sokáig nem értette senki.
Magyar volt pedig.
San Diegoban sem yenki.
A történelem, mint sorsa,
Számára egyirányú út volt,
Megkerülhetetlen elv.
S egyetlen hazája: az anyanyelv!
MÁRAI SÁNDOR EMLÉKE
Zászlóként lobog
A magyar nyelv várfokán –
Őrízzük!- mint hamvait
A Csendes-óceán!
JÓZSEF ATTILA
Verset írok küszködve,
Lázadva és egyedül.
Vonat elől sínpár között,
Kóbor kutya menekül –
HÚSVÉT UTÁN–SOLI DEO GLORIA
Egy régi keleti mondás szerint:
Egy évre készül, ki gabonát vet.
Tíz évre, ki gyümölcsfát ültet.
Legalább százévre, ki gyereket szül és nevel.
De egy ezredévre az, aki egy nép,
Egy nemzet lelkét adja vissza!
S meg is védi azt!
Iszonyú küzdelem vár reánk, nemzetem!
S még érvényes a milleneumi fohász:
Ne csak a Fiadat küld el közénk, Uram!
De jöjj el Te magad is!
S akkor lesz egy újabb ezredév!
És lesz feltámadás!
Kónya-Hamar Sándor
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…