Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is “készül” – írta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté arra reagált, hogy a DK vezetője szintén Facebook-oldalán azt fejtegette, hogy “rendetlenség lett”. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: “Ti tettétek. Mi meg készülünk”.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc megint kormányozni szeretne. “Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük” – jegyezte meg.

Kocsis Máté azt írta: Gyurcsány Ferenc “amikor tehette”, elvett egy havi nyugdíjat, és egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól, a tanárokról, és “úgy emelte az adókat, mintha nem lenne holnap”. Elvette az otthonteremtési és a családtámogatásokat, az adókedvezmény, s akkor is tizenötször emelte a rezsiárakat, amikor nem volt energiaválság Európában – sorolta a fideszes politikus.

A kormánypárti politikus azt hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc “egyszer már tönkretett mindent, de ő most is készül”. “Mindenkinek jobb, ha nem teszi” – szögezte le bejegyzésében Kocsis Máté.

 

Facebook hozzászólások

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Like this:

Like Loading...
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás