Kirby szerint baromságok az orosz fél hivatalos nyilatkozatai – az orosz nagykövet ezt nem hagyta szó nélkül
John Kirbynek, a Pentagon szóvivőjének Oroszországgal kapcsolatos kirohanását kommentálta Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet. Kirby korábban kijelentette, hogy elfogadhatatlanok azok a döntések, melyeket Vlagyimir Putyin, elnök hoz az orosz hadsereg ukrajnai hadműveleteivel kapcsolatban.
Kirby „baromságnak” és „nevetséges kijelentéseknek” nevezte az orosz fél hivatalos nyilatkozatait a hadművelet céljairól.
Az amerikai szóvivő kijelentéseit kommentálva az orosz nagykövet elmondta, hogy azokat elfogadhatatlannak és sértőnek tartja.
„Sértőnek és elfogadhatatlannak tartjuk John Kirby Oroszországgal szembeni kijelentéseit. Meglepő, hogy az ilyen provokatív tézisek egy olyan egykori katonától származnak, aki tökéletesen tisztában van a szavak jelentésével. Hadd emlékeztessek arra, hogy orosz tisztviselők soha nem engedtek meg maguknak ilyen hangnemet az Egyesült Államok vezetésével kapcsolatban”
– mondta a diplomata.
Hangsúlyozta azt is, hogy az amerikai adminisztrációnál már általánossá vált, hogy azokra a hazugságokra alapozza véleményét, amelyeket a kijevi hatóságok prezentálnak, miközben szemet hunynak az ukrán vezetés bűnei felett.
„John Kirby nem egy amerikai tiszthez méltó módon kommunikál, hanem lesüllyedt a nyilvános sértegetések szintjére. Szégyellheti magát, mert ezzel beszennyezte tiszti egyenruhájának a becsületét”
– mondta Antonov.
Az orosz nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy Washington újabb atrocitások elkövetésére biztatja Ukrajnát azzal, hogy további fegyverekkel látja el az ukrán vezetést.
A nagykövet meggyőződését fejezte ki, hogy az Egyesült Államok nem igazán érdekelt a tűzszünetben, hiszen a Pentagon szóvivőjének és kollégáinak valódi célja az amerikai hadiipari komplexum bevételnövelése, és az elavult fegyverektől való megszabadulás.
Antonov szerint Washington minden eszközzel megpróbálja meghosszabbítani az ukrajnai fegyveres konfliktust és „az utolsó ukránig” akar harcolni.
Kiemelt kép: Oroszország nagykövetsége az Egyesült Államokban
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…