Kiosztotta a háborús lázban égő Ursula von der Leyent a Kárpátaljáról származó képviselő
„Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatásokról szóló vitában a bizottsági elnök elmondta: két éve annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna, egy vasakarattal és a jövőbe vetett jó reménnyel rendelkező nemzet ellen, ezzel a támadással Vlagyimir Putyin orosz elnök szembeszállt a szabadsággal, az önrendelkezéssel és a demokráciával.
„Az EU a két év folyamán minden téren támogatta Ukrajnát, azonban itt az idő arra, hogy mélyebben megvizsgáljuk, hogyan jutottunk el idáig, és merre kell mennünk” – jelentette ki.
Mint mondta, Putyin legnagyobb tévedése az volt, amikor Ukrajna lerohanása mellett döntött, és ezt a hibát azért követte el, mert nem érti, hogy az emberi szabadságvágy mindig győzedelmeskedni fog.
„Az ukrán katona harca más, mint az orosz katonáé, akinek az életét Putyin felforgatta egy régmúltért és egy soha nem létező jövőért. Ukrajna ezzel ellentétben valami egzisztenciális, az emberi léthez tartozó dologért küzd, ami erősebbé teszi az akaratát az oroszokénál” – hangoztatta a bizottság elnöke.
Ezt a fékezhetetlen szellemet – fogalmazott Ursula von der Leyen – kell szem előtt tartanunk, tehát nincs idő a megingásra és a „köldöknézésre”,
Európa Ukrajna mellett fog állni a háború minden egyes napján és azután is.
Felhívta a figyelmet arra: az Európai Uniónak amellett, hogy 40 ezer ukrán katonát már kiképzett, és 28 milliárd euró értékű hadi felszerelést szállított Kijevnek, még tovább kell fokoznia Ukrajna katonai támogatását.
„Az európai védelmi ipar 40 százalékkal növelte lőszergyártási kapacitását. A jövő hónapig több mint félmillió tüzérségi lövedéket szállítunk, az év végéig pedig több mint egymillió lövedéket, de ez biztosan nem elég” – mutatott rá.
Véleménye szerint Ukrajna védelmi képességeit az európai védelmi képességek részeként kell tekinteni, ezért döntött úgy az EU, hogy bevonja az országot saját védelmi ipari stratégiájának előkészítésébe.
Von der Leyen felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora változás ment egy évtized alatt végbe Ukrajnában: korábban az oroszbarát ukrán rezsim tekintélyelvű törvényeket hozott, és tüntetőket gyilkolt az utcán, ma pedig ez az ország új törvényekben rendeli el a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését, az igazságszolgáltatási rendszer javítását.
„Ez a fejlődés nem csak azért történik, mert Európa ezt kéri. Ez az ukrán nép mélységes vágya.
Hamarosan Ukrajna is az EU tagja lesz”
– tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője a vitához hozzászólva elmondta: „közel két éve tart az ukrajnai háború, és azóta
az Európai Parlament ugyanazokat az üres frázisokat ismételgeti,
hogy támogatjuk Ukrajnát, amíg kell, majd a képviselők kimennek a teremből, és élik a nyugodt életüket.”
„Önök a háború lázában égnek, politikai tőkét kovácsolnak egy olyan tragédiából, amelyben emberek százezrei haltak meg,
milliók pedig elvesztették otthonukat, és a háború szörnyűségeit élik át. Fegyverszünetet és béketárgyalásokat kell sürgetni, a mielőbbi tartós béke az egyetlen megoldás” – jelentette ki a kárpátaljai származású képviselő.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország a kezdetektől kiáll Ukrajna területi integritásáért és szuverenitásáért, elítéli az orosz agressziót, és történelme legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja az ukrajnai embereknek.
„Fiatalok, idősek, nők és gyerekek a légiriadók szirénáival kelnek vagy fekszenek le, és nem tudhatják, mikor veszítik el valamelyik szerettüket. És minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a rombolás, annál több idő kell majd a lelki és fizikai következmények felszámolására. Kárpátaljai magyarként én ezt az oldalát látom a háborúnak, hogy
nap mint nap katonákat toboroznak és temetnek el, köztük kárpátaljai magyarokat is,
és egyre nehezebbé válik az élet” – tette hozzá a képviselő.
hirado.hu, MTI
Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…