KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony megfenyegette a kormányt, elzárná a vizet a főváros környéki településeken élők elől

Levélben fenyegette meg a kormányt Karácsony Gergely, hogy a Fővárosi Vízművek nem tesz eleget a szerződésben rögzített vízátadási kötelezettségének, ha az állam nem fizet magasabb díjat a vállalatnak. A főpolgármester tizenkét agglomerációs település vízellátását használná fel politikai zsarolásra, hogy pénzhez juttassa a csőd szélén egyensúlyozó fővárost. Pedig volt pénz Budapesten: Karácsonyék alig négy év alatt 214 milliárdos vagyont éltek fel.

Tucatnyi fővárosközeli agglomerációs település, összesen jóval több, mint 150 ezer lakosának ivóvízellátása kerülhet veszélybe, ha Karácsony Gergely beváltja azt a fenyegetését, amelyeket a kormánynak küldött minapi levelében fogalmazott meg. A birtokunkba került dokumentumban a főpolgármester az úgynevezett vízátadási szerződések egyoldalú felrúgásával zsarolja Lantos Csaba energiaügyi és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Egy levél részletei

Karácsony Gergely a Fővárosi Vízművek veszteségével kezdte, melyet szerinte az is okoz, hogy egyes korábbi vízátadási szerződések alapján a cég az ellátási területén kívüli, döntően állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók számára ad át vizet, nagy mennyiségben.

Idén több mint 13 millió köbmétert. A főpolgármester hozzátette: ezt a mennyiséget sok esetben évtizeddel korábban meghatározott, befagyasztott árakon adják át, az ellenérték kisebb az önköltségi árnál is.

Ez a helyzet a fővárosi önkormányzat számára elfogadhatatlan. Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető rá arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje

– írta Karácsony, majd megfogalmazta ultimátumát: „amennyiben záros határidőn belül az állam nem biztosítja – bármilyen jogcímen – az állami ellátási felelősségi körbe tartozó területekre történő ivóvízátadás veszteségének megtérítését úgy a 2023. évre, mint a következő évekre a Fővárosi Vízművek számára, akkor a Fővárosi Vízművek […] kénytelen lesz […] a vízátadási szerződéseit felmondani.”

Levelében a főpolgármester konkrétumot nem említett, vagyis nem határozta meg pontosan a követelt összeget, ahogyan azt sem, mikor váltja be fenyegetését. Mikor jön el a „záros határidő”.

Ötletbörze

A balliberális városvezetés év elején kezdte kongatni a pénzügyi vészharangot, drámainak szánt bejelentésekben vetítve előre Budapest lehetséges anyagi csődjét. Azóta csak úgy sorjáznak a megszorítási és a pénzszerző ötletek. Előbb Karácsony az adófizetés megtagadásáról számolt be, utóbb Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes hozta szóba a vízdíjemelést, ám akkor még csak lehetőségként emlegetve a sarcolást. Megvalósult viszont a díjnövelés a tömegközlekedésben: Karácsony Gergely július 21-én több mint húszszázalékos jegyáremelést jelentett be.

Elillanó vagyon

Érdemes felidézni, Karácsonyék milyen anyagi helyzetben vették át a főváros irányítását 2019-ben. Akkor a hivatalos dokumentumok szerint Budapest 214 milliárd forinttal rendelkezett: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd, hosszú lejáratúban 77 milliárd, pénzeszközállományban 48 milliárd, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt.

Ehhez képest idén júliusban, vagyis alig négy év múlva a Mandiner mutatott be egy levelet, melyben Karácsony helyettese, Kiss Ambrus arról írt, hogy a nyár végére akár 90 milliárdos mínuszban lehet Budapest.

Azért vannak a jó barátok…

A fővárosi megszorítások idei krónikájához mindenképpen hozzátartozik, hogy Karácsony Gergely éppen akkor, amikor a BKV-jegyárak felemelését jelentette be, közel 300 millió forintnyi prémium kifizetését hagyta jóvá a fővárosi cégek 51 felső vezetőjének.

Köztük voltak a BKK, illetve a BKV felső vezetői, akik összesen 65 millió forint prémiumot vehetnek fel. De a fővárosi közműholding első embere, Mártha Imre is zsebre tehet majdnem nyolcmilliót, esetében az sem volt akadály, hogy a kukások sztrájkja miatt tavaly év végén napokra elöntötte a fővárost a szemét. Ahogy jutott majdnem tízmillió a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatójának, a Városháza-botrány egyik főszereplőjének, a korábban fegyelmivel is megbüntetett Barts J. Balázsnak.

Az intelmek hatása

Karácsony mostani ultimátuma ugyanakkor nem csak a pénzköltés és megszorítás baloldali politikájába illeszkedik, belesimul Gyurcsány Ferenc elvárásaiba is. A DK elnöke egy korábbi interjúban azt mondta: „A főpolgármester nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost. Könnyű szeretni Karácsony Gergelyt, de nem teljesíti a feladatát.”

Ez is érdekelheti:  Hajmeresztő harmadfokú ítélet a normalitáspárti mozgalmi vezető ellen

Magyar Nemzet

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük