Moldovában „harmonizálják a demokráciát” az EU-hoz – 31 internetes portált blokkolnak
Alexandru Mustiata, a Moldovai Információs és Biztonsági Szolgálat vezetője egy tájékoztatón bejelentette, hogy az ISS keresi a módját annak, hogyan vegye fel a harcot a betiltott hírportálok és televíziós csatornák ellen, amelyek alternatív internetes platformokat és oldalakat használnak a népszerűsítésükhöz.
Október 30-án a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó kormánybizottság Alexandru Mustiatse, a moldovai ISS vezetőjének javaslatára hat helyi televíziós csatorna engedélyének felfüggesztéséről döntött. A moldovai hatóságok úgy vélik, hogy ezek a médiumok kockázatot jelentenek az ország biztonságára. Az SIS vezetője azzal vádolta Oroszországot, hogy beavatkozik a helyi választásokba, és „dezinformációs kampányt folytat a televízión és a közösségi hálózatokon keresztül”. Mustjatse hétfőn azt is közölte, hogy aláírta azt a rendeletet, amely 31 internetes portált is blokkol, köztük 21olyat, amelyeket Oroszországból működtetnek. A listán kiemelt helyen szerepel a Szputnyik rádió, a Komszomolszkaja Pravda, a TASZSZ, az Argumenty i Fakty, az Interfax, a Moszkovszkij Komszomolec, a Rosszijszkaja Gazeta, a Regnum ügynökség, a Lenta.ru, a Pravda.ru honlapjai. Ezenkívül blokkolták az Orizont TV, a Prime TV, a Primul, a Publika TV, a Canal 2, a Canal 3 és más moldovai televíziós csatornák honlapjait is – számolt be a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
„Az elmúlt két hétben 51 weboldalt blokkoltak Moldovában, az ISS tudomása szerint a blokkolást alternatív oldalak létrehozásával próbálják megkerülni. A szakemberek keresik a lehetőségeket a korábban blokkolt portálok alternatív weboldalainak blokkolására is” – mondta Mustiata.
Moldovában már számos orosz médiát betiltottak a dezinformáció elleni küzdelem ürügyén. A Moldovai Információs és Biztonsági Szolgálat 2022. február 26. óta blokkolja a Sputnik Moldova honlapját, március 7. óta pedig az ügynökség rádióadásait. A kisinyovi orosz nagykövetség elítélte a moldovai hatóságok döntését a Szputnyik Moldova honlapjának blokkolásáról, elfogultnak és politizáltnak nevezve az ügynökség elleni vádakat.
Moldova felfüggesztette az ellenzéki és vezető orosz nyelvű televíziós csatornák, a Primul in Moldova, az RTR Moldova, az Accent TV, az NTV és a Moldovai Televízió engedélyét is.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…