Jugoszlávia bombázásakor vagy Irakban az amerikai hadsereg ugyanezt a taktikát követte, csak még intenzívebben
Szerbia és Irak kísért
Az infrastruktúra szisztematikus támadásával szintet lépett a háború Ukrajnában. A helyzet ukrán szempontból már most kezd kritikussá válni, a tél beálltával pedig rendkívüli módon ellehetetlenülhet a civil lakosság élete. Nem meglepő tehát, hogy a nyugati kommunikációban az energetikai hálózatokat érő rakétacsapásokat már háborús bűnként kezelik. Közben nagyvonalúan átsiklanak azon a tényen, hogy Jugoszlávia bombázásakor vagy Irakban az amerikai hadsereg ugyanezt a taktikát követte, csak még intenzívebben.
Oroszország továbbra sem hajlandó totális háborút vívni Ukrajnával. Bár eredeti elképzeléseivel ellentétben magát a háborút nem úszta meg, sőt egyre inkább elhúzódik, Moszkva nem hajlandó kivéreztetni hadseregét az ukrán harcmezőn. A háború előbb a harkivi front feladása utáni részleges mozgósítással, majd a krími híd elleni támadás után az úgynevezett kritikus infrastruktúra rombolásával lépett szintet. Sokan nem értették, hogy minderre miért vártak több mint fél évet, ám logikus magyarázatot találunk rá, ha szélesebb kontextusban vizsgáljuk a történéseket. Oroszország szemében ez csupán az egyik frontja a nagy, Nyugattal vívott proxy- és hibrid háborúnak. Ráadásul ez egy testvérháború, amelyben szerette volna elkerülni a civil lakosság szenvedéseit.
Az iraki konfliktus első napjaiban az amerikai bombázások következtében tízezres nagyságrendben haltak meg civilek, és nemcsak a kritikus infrastruktúra, hanem a világörökség egy része is pusztult. Végül a háború mintegy 200 ezer polgári áldozatot követelt. A civil lakosság Ukrajnában is szenved, nagyjából húszezren életüket vesztették, milliók pedig elmenekültek, az energetikai infrastruktúrát egymás után érő rakétacsapások következtében, pedig a lakosság rendkívül kegyetlen tél előtt áll.
A Szergej Szurovikin tábornok kinevezése után életbe lépett, közvetlen helyett indirekt összecsapásokra alapuló orosz taktika két hónap elteltével egyre inkább kezdi éreztetni hatását nemcsak az ukrán társadalomra, a hátországra, hanem a hadsereg harcképességére nézve is. A heti rendszerességgel érkező csapásokkal Moszkva elsődleges célja az energetikai hálózat egységének megbontása, és akár már december első napjaiban is bekövetkezhet egy egész Ukrajnára kiterjedő teljes áramszünet. Villamos energia hiányában pedig sem a haderőt kiszolgáló logisztika, sem a még megmaradt ipar nem tud működni. Mára a hétköznapok részévé váltak a tervezett áramszünetek, ami naponta hivatalosan öt- – de a valóságban jóval több – órányi lekapcsolást jelent. Az áramhiány más területekre is kihat, az akadozó távfűtéstől vagy vízellátástól egészen az internet- és mobilszolgáltatásig. Ám főképp Kijevben az olyan alapvető áru is hiánycikké kezd válni, mint például a kenyér.
A rakétacsapások elsősorban a szállítási infrastruktúrát érik. Bár az ukrán energiamixnek lassan már kétharmadát adó atomerőműveket Moszkva nem támadja, a hálózat összeomlása miatti frekvenciazavarok – amennyiben az 49,5 hertz alá csökken, az automatika leválasztja az erőművet a hálózatról – napokra is leállíthatják az atomerőműveket. De hiába maradnak meg az energiatermelési kapacitások, távvezetékek, valamint transzformátorok hiányában a megtermelt energia egyszerűen nem tud eljutni a fogyasztókhoz. Az energetikai hálózat lassan megszűnik egységesként létezni.
Stier GáborA cikk a Demokrata honlapján jelent megKiemelt kép: BM-21 Grad Rakétavető Fotó: Creative Commons
Mementó 2006 emlékmű
