Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Jelentős zsoldot kapnak az Oroszországban tegnap mozgósítottak

A tegnap bejelentett részleges mozgósítás keretében a fegyveres erők soraiba besorozott oroszok legalább havi 205 ezer rubelt ( több mint 1 millió 300 ezer forint) kapnak – mondta Alekszandr Avdonin jakutföldi katonai biztos.

„Minden mozgósításra behívott állampolgár szerződéses katonának minősül és ugyanannyi pénzjuttatásban részesül – beosztástól és katonai rangtól függően, ami 205 ezer rubeltől indul”

– fejtette ki a katonai biztos.

Elmondása szerint mindenekelőtt olyan állampolgárokat mozgósítanak, akik nem több mint három éve szolgáltak a hadseregben, és rendelkeznek a katonai szolgálatra alkalmasak.

Összesen 300 000 tartalékost vonnak be az orosz fegyveres erőkbe, ami az ország teljes mozgósítási forrásának alig több mint egy százaléka.

RIA Novoszty

Kiemelt kép: © RIA Novosti / Vladimir Astapkovich
Menj a médiabankhoz 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük