Itt a végeredmény: 135 mandátummal alakíthat kormányt a Fidesz-KDNP
Befejezte a Nemzeti Választási Iroda a levélszavazatok előzetes összesítését. Eldőlt a billegő körzetek sorsa is.
Befejezte a Nemzeti Választási Iroda a levélszavazatok előzetes összesítését. Eldőlt a billegő körzetek sorsa is. Budapesten végül egy körzetben fordítani tudott a baloldal: a XVI. kerületben a baloldal jelöltje, Vajda Zoltán nyerte el a mandátumot.
A valasztas.hu-n közzétett legfrissebb adatok szerint a Fidesz-KDNP 135 mandátummal alakíthat ismét kormányt. Ezzel a pártkoalíció egymásután negyedik alkalommal kapott kétharmados felhatalmazást a választoktól.
Több mint hárommillió szavazat
Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, a Fidesz egy történelmi rekordot is beállított az idei országgyűlési választáson.
Először ül be a parlamentben a Momentum és a Mi Hazánk
Jelenlegi állás szerint a következő négy évben az ellenzéki padsorokba a DK, az LMP, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és a Momentum összesen 57 képviselőt delegálhat. Míg a Mi Hazánk frakciójába 7 fő ülhet be.
Mindemellett a magyarországi német kisebbség is helyet kap a parlamenti patkóban, őket 1 fő szószóló képviseli majd.
Nyitóképen a parlamenti patkó. Fotó: Képernyőfotó
Mandiner
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…