Ismét hazudik Karácsony Gergely
Budapest első embere elszólta magát, amikor a Magyar Nemzet azt kérdezte tőle, honnan tud a Lánchíd felújítását végző A-híd Zrt. és a Vig Mór közötti pénzmozgások körülményeiről.
Ezzel kapcsolatban a Fidesz budapesti frakcióvezetője, Wintermantel Zsolt a Hír TV-nek elmondta,
Ellentmondásba keveredett saját magával Karácsony Gergely, a Lánchíd felújítása körül kialakult botrány kapcsán. A főpolgármester ugyanis január végén még azt állította, idézem »Ha valaki megnézi a számokat, meg az időpontokat, akkor kiderül, hogy az utalások akkor történtek, amikor még le sem zártuk, meg sem kötöttük a szerződést«. Karácsony ezután azzal próbált mentegetőzni, hogy a tranzakciók korábban kezdődtek.
Wintermantel Zsolt szerint, a főpolgármester folyamatosan hazudik. A Fővárosi Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, Karácsony Gergely nem tesz mást, csak belenéz a kamerába és belehazudik a budapestiek arcába. Így volt ez a dollárbaloldal mikroadományaival, a járatritkítással, és így van a botrányos Lánchíd-felújítással kapcsolatban is.
Valamikor állít valamit, aztán hamar kiderül róla, hogy ez nem fedi a valóságot, akkor kitalál egy újabb hazugságot. Egészen elképesztő, amit főpolgármester úr művel. Én azt gondolom, hogy ilyen hozzáállással, ilyen mentalitással, ilyen viselkedéssel méltatlan arra, hogy továbbiakban is Budapest főpolgármestere legyen, és reméljük, hogy júniusban véget vethetünk az ámokfutásának.
– jelentette ki a frakcióvezető.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Karácsony Gergely handabandázik (Fotó: Havran Zoltán)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…