KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Íme a működő demokrácia, ahol segítség helyett verést kapnak a gazdák

A mezőgazdaságban dolgozók az egyik forgalmas autópálya forgalmát akarták blokkolni, végül a rendőrök erőszakkal szorították vissza őket.

Botokkal és könnygázzal oszlatta fel a rendőrség az egyik gazdatüntetést Madridban. A mezőgazdasági dolgozók és teherszállítók egy csoportja az Atlético Madrid stadionja mellett gyűltek össze azzal a szándékkal, hogy az M-40 es autópályára vonuljanak és elzárják azt a forgalom elől. Miután néhányan megpróbálták átugrani az út és a stadion között húzódó kerítést, a rendőrség erőszakkal szorította vissza az egyre dühösebb tüntetőket.

A helyszínen készült felvételeken hallani lehet, hogy a megmozdulás résztvevői a szocialista kormányt szidják. Egyikük a magasba emeli darabokra tört megafonját

Ez a spanyol demokrácia 

– mondja.

A tiltakozók úgy vélik, hogy a rendőri fellépés túlságosan agresszív volt velük szemben. Az EFE hírügynökség információi szerint többen is megsérültek.

A spanyol mezőgazdaságban dolgozók hatodik napja tüntetnek és amellett, hogy követelik az uniós agrárpolitika egyszerűsítését és észszerűsítését, a spanyol kormány ellen szerveznek mozgósításokat. Egyebek mellett méltányos árakat, kevesebb bürokráciát a történelmi aszály okozta károk elhárítását kérik Pedro Sánchez miniszterelnöktől. Az elmúlt napokban az ország minden pontján autópályákat, autóutakat és kikötőket torlaszoltak el traktorok és élőlánc segítségével, de több ezer munkagéppel vonultak be Barcelona belvárosába is. Ciudad Realban szintén összetűzés alakult ki a gazdák és a rendőrök között, miután előbbiek megpróbálták traktorokkal blokkolni a belváros forgalmát.

Csakugyan Ciudad Realban tüntetők egy csoportja 25 ezer liter francia bort eresztett ki egy kamionból a Hidrológiai Konföderáció épülete elé, hogy így tiltakozzon a spanyol kormány hidrológiai politikája ellen. A gazdálkodók szerint a vízforrások nem kielégítő védelme, kezelése és elosztása, valamint a megfelelő öntözőrendszerek hiánya ugyanis jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az országot második éve sújtó aszály miatt az átlagosnál is súlyosabb károkat kell elszenvedniük.

A gazdatüntetések kezdete óta már 31 embert vettek őrizetbe Spanyolországban és több mint 8.400 főt büntettek meg. A mezőgazdasági dolgozók azonban nem hátrálnak meg, sőt. A szombati, erőszakos madridi összecsapás után abban állapodtak meg a teherszállítókkal, hogy jövő héttől országos szintű, határozatlan idejű sztrájkba kezdenek.

Ez is érdekelheti:  Kreml: Ukrajnán múlik a leállított kőolajtranzit ügyének megoldása

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tüntető spanyol gazdák traktorjaikkal Barcelonában 2024. február 8-án. A tiltakozók Spanyolország-szerte utakat zárnak le és fennakadásokat okoznak a közlekedésben. (fotó: MTI/EPA/EFE/Quique García)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük