Trump a NATO-ról

Ha elnökké választják, arra fogja biztatni Oroszországot, hogy tegyen, amit csak akar azzal a NATO-országgal, amelyik nem fizeti ki számláját az Észak-Atlanti Szövetségben – jelentette ki Donald Trump szombaton a dél-karolinai Conwayben tartott előválasztási nagygyűlésen.

A Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelöltje négy évvel ezelőtt „idejétmúlt” szervezetnek nevezte a NATO-t, magánbeszélgetésein pedig többször hangot adott annak a véleményének, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene vonulnia belőle. Mindazonáltal eddig még sohasem vonta kétségbe a NATO alapelvét, miszerint bármely tagállam elleni támadást mindnyájuk ellen intézett támadásnak vesznek, és közösen reagálnak rá.

TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!

ADÓSZÁM:

19334684-1-05

„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”

Trump elmondta hallgatóságának, hogy „egy nagy ország egyik elnöke” egyszer megkérdezte tőle, hogy az Egyesült Államok továbbra is megvédi-e az országot, ha Oroszország megtámadja őket, még akkor is, ha nem fizetnek, ő pedig nemmel válaszolt. „Fizetned kell, ki kell fizetned a számládat!” – mondta neki.

A CNN kommentárja szerint „Trump kijelentése a legközvetlenebb jelzés arra, hogy ha újraválasztják, nem kívánja megvédeni NATO szövetségeseit egy orosz támadástól.”

A CNN megjegyezte: a NATO tagállamainak többsége nem tesz eleget annak az elvárásnak, hogy nemzeti jövedelmének 2 százalékával járuljon hozzá a közös védelmi kiadásokhoz.

Megfigyelők szerint a kérdés különösen élesen vetődik fel most, amikor az Európai Unió tagállamai, köztük a NATO szövetségesek újabb fegyver- és lőszerszállítást, valamint 50 milliárd eurót szavaztak meg Ukrajnának, s tudatták, hogy addig támogatják Ukrajnát Oroszország ellen, ameddig csak kell.

A Békekör tudósítója emlékeztet Donald Trump ígéretére, miszerint elnökké választása esetén 24 órán belül véget vetne az ukrajnai konfliktusnak.

Az amerikai kongresszus néhány napja újra leszavazta a Biden adminisztráció előterjesztését Kijev anyagi támogatásáról.

 

Conway (Dél-Karolina), 2024. február 11. vasárnap (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt képen: Donald Trump beszél a conwayi előválasztási kampány gyűlésen

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük