Így élek Oroszországban: Civil kurázsi a szevasztopoli ukrán terrortámadás után (2. rész)
Ez már a második levél, amit Tamástól kaptunk. Attól a fiatalembertől, aki úgy döntött keleten, Oroszországban keresi a boldogulás útját. Ígérete szerint hetente ír egy levelet, beszámol arról, amit átélt és megtapasztalt.
Civil kurázsi a szevasztopoli ukrán terrortámadás után (2. rész)
Október 29-én füst szállt fel Szevasztopol kikötője mellett. A legtöbben olvasták a hírt: britek által irányított (!) ukrán merénylet zajlott a fekete-tengeri flotta bázisa ellen, amely következtében Putyin elnök felmondta az ukrán gabonaexport egyezményt. A terrortámadás nem okozott komoly kárt, a város élete szinte mit sem változott.
Egy valami azonban feltűnt! Fiatalok és idősek, szegények és gazdagok egész sora kisebb-nagyobb pakkokkal a kezükben sétált a legközelebbi civil szervezési pont irodájához… A városban láthatatlanul átsiklott egy érzés, amely felülírja a társadalmi szabályokat, amelyet érzel ha gazdag vagy és érzel ha szegény: segítenünk kell katonáinknak a harcban!
Mit tehet ilyenkor az orosz civil. Amije van, igyekszik odaadni! A város lakói olyan önzetlenségről tettek tanúbizonyságot e támadás után, amely – nem szégyellem – a harcedzettebb férfi szívet is megindítja.
Vittek élelmet, ruhákat (sokat idős, a fronton harcoló katonák nagymamáinak kezei készítették), tisztálkodási szereket és még valamit, ami talán a legfontosabb egy katonának. Egy levelet. Nem akármilyen levél volt ez… gyermeki kezek írták… köszönet azoktól, akikért harcolnak, akikért az életüket adják, ha kell. Van aki még nem tudja leírni mennyire hálás. Ő rajzolt. És ki tudja, ott a lövészárokban talán ez a rajz fog hitet adni a katonának, hogy soha ne feledje miért harcol…
Mementó 2006 emlékmű
