Időzített lázadás, kigondolt stratégia


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Mert senki ne gondolja, hogy ez a lázadás Amerikában spontán alakult ki! Időzítve volt, pontosan szervezve (lásd előre bekészített téglarakások (azaz fegyverek)), megtervezve, ördögi módon.

Vegyük sorra a stratégiát, gondolkodjunk az ő fejükkel (Globalogazdi, globális hálózat, sok neve van):

Hogyan kell egy nemzetet, vagy több nemzetet, és kormányokat világszerte meggyengíteni? Küldj rá egy mondjuk halálos vírust. Engedd szabadon. Használd fel a társszervezeteket ehhez (ENSZ, WHO. WHO, aki először azt mondta direkt, hogy nem lesz világjárvány, ennek folyományaként tudott világszerte elterjedni. Hisz ez volt a cél.), majd ha a társadalom, és az emberek szó szerint fizikailag (lelkileg, anyagilag) meggyengültek, indíts egy végső rohamot az általad működtetett közösségi médiával, és mainstream médiával, és a manipulált tömegeiddel (országonként változik, melyik nép mennyire van manipulálva. A helyzet világszerte siralmas: lásd pl. USA és Németország, vagy Svédország.)  A tervezés bizonyíthatóságát már a New Yorki rendőrség is megállapította, no persze nem ilyen mélyen, ők csak a jelekből látják, hogy erre hosszabb idő óta készültek.

Hogy kell a szikrát kirobbantani, és mi a módszere?

Gyerekjáték. Ismeritek a bűvészmutatványokat? Amikor a bűvész sokkal előrébb jár gondolkodásban a mutatvány során, mint a néző: ergo manipulálva vagy. Gondolj 1-10-ig egy számra! – mondja a bűvész. Ha azt mondod hat, akkor megfordítom a széket, és alatta van a hatos. Ha 4-et mondok, akkor felemel egy másik tárgyat a bűvész, ami alá a négyes van ragasztva! Ugyanez a manipulációs technika George Floyd esete is! Nem az eset robbantotta ki a ribilliót, hanem a társadalomban lévő feszültségekhez kerestek egy esetet, ez pedig egy tökéletes eset volt! Tehát minden előre meg volt szépen tervezve, mindent előkészítettek, a társadalmat is “felkészítették” (meggyengítették a vírus által), csak vártak a megfelelő pillanatra.

Globális szintre emelik a BLM mozgalmat

Miután már Nyugat-Európa több országában is megfelelő fekete embert telepítettek be a migráció segítségével, az USA zavargásokat kihasználva (így volt megtervezve) megpróbálják a tényleges hatalmat is átvenni, akár erőszakkal is. A tüntetések már elindultak Párizsban, és Londonban is. Magyarországra pedig vasárnapra hirdették meg a Black Lives Matter tüntetést. Mézes-mázas szavakkal, szent ügyeknek (szabadságjogok, kisebbségek támogatása) álcázott támadást indítanak a kormányok ellen, saját, egy adott országon belüli kisebbséget felhasználva (faji ellentéteket szítva.) Profi, ugye?

Támogatók: globális média, adott ország értelmisége, közösségi média

Amerikában most az a divat, hogy az Antifa bűnözők oldalára állnak a sztárok, pl. Justin Bieber és a többiek, majd szépen kifizetik az óvadékot. Értik? Terroristáknak, vandáloknak, gyilkosoknak fizetik ki az óvadékot, mert ugye ők egy “szent ügyet” képviselnek: ja, szétverik Amerikát.
Megtámogatja az erőszakot a CNN, a BBC, és Amerikában (is) szinte a teljes USA média: szinte mind liberális. Aki pedig nem az, az ellen lejárató kampányt indítanak, és függetlennek hazudott szervezetek megbélyegzik (Freedom house pl.).

Harmadik fázis?

Miután felpiszkáltak minden kisebbséget a világon, mi lesz a következő lépés? Hát természetesen az, hogy világszerte összeugrasszák őket a többségi társadalommal, minden országban. Az NGO-k erre tökéletesek: lásd Helsinki Bizottság, lásd Amnesty International. Gondoljunk csak Gyöngyöspatára. Globális folyamatokat szenvedünk mi is el, és ha nem ismerjük fel, mit művelnek velünk, hogyan manipulálnak minket, itt is USA lesz. A harmadik fázis tehát véleményünk szerint globálisan, minél több országban a faji ellentétek szítása lesz. A főműsor Amerikában zajlik. Legyünk hát résen, mint a cserkészek. Sokak szerint ezek csak összeesküvés-elméletek. Mi a gyakorlatban hiszünk.

Mit tudunk tenni?

Nagyon egyszerű. Figyelni kell az eseményeket, fel kell ismerni a manipulációt, az átveréseket, és el kell mondani mindenkinek! El kell mondani a szülőknek, nagyszülőknek, mondd el a fagyizóban, a pékségnél és a fodrásznál is. A társadalom felkészült lesz, így már sokkal nehezebb lesz őket manipulálni.

Ezek után pedig adjunk hálát, hogy van nekünk egy Orbán Viktorunk, és a kormánya.

mindenszo.hu

NIF

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
További enyhítésekről tájékoztatott az Operatív Törzs

Egy Amerikában élő magyar drámai üzenete! – Videó

A szobordöntögető négerek történelmi igazsága

Close