KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A tárca azt írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja pénteken kórházi ellátása közben vesztette életét, miután egy, a XI. kerületi Lecke utcában lévő társasházban – rendőri intézkedés közben – egy férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú, recézett élű tőrkéssel mellkason, szívtájékon szúrta.

A közlemény szerint Pintér Sándor részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

Baumann Péter temetéséről – amelynek költségeit teljeskörűen a rendőrség viseli – később intézkednek, „a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás összes lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja” – írták.

Közölték azt is, hogy a rendőri intézkedés során egy másik rendőr a bal combján, egy harmadik rendőr pedig a mellkasának jobb oldalán és jobb karján szenvedett szúrt sérüléseket. A sérült rendőrök – rövid üldözés után – támadójukat a helyszín közelében elfogták.

A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesíti – tették hozzá.

A tárcavezető – a rendészeti államtitkár, az országos és a budapesti rendőrfőkapitány kíséretében – pénteken a „közelmúltban példa nélkül álló bűncselekmény” helyszínén tájékozódott a történtekről, majd meglátogatta a még megfigyelésen kórházban tartózkodó megsérült járőrt (társa ellátását követően már otthonában lábadozik), akinek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – áll a közleményben.

 

Kiemelt kép: Budapest, 2023. január 13.
Virágok és mécsesek Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
MTI/Lakatos Péter

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük