KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hogyan változtatta meg 2001 szeptember 11-e a világot?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A jövő történelem könyveiben 2001 szeptember 11-e a Nyugat bukásának, a demokrácia végső aláásásának a dátumaként fog szerepelni, hasonlóan a Reichstag felgyújtásának a tettéhez a náci-diktatúra történetében. 9/11, ahogy röviden emlegetik, az ősbűnhöz hasonlóan beásta magát a nyugati társadalmak legrejtettebb pólusaiba is, ahonnan kitépni már csak radikális eszközökkel lehet.

Éppen ezért a hivatalos szervek a végső összeomlásig ki fognak tartani „igazuk” mellett és a  legnyilvánvalóbb terhelő bizonyítékokat is továbbra is összeesküvés teóriáknak fogják bélyegezni. Társadalmi támogatottságuk így természetesen csökkenni fog – az amerikai társadalom többsége minden elhülyítés dacára ma már nem hisz a hivatalos verzióban -, de ők ezt csak átmenetinek tartják, mert eljövendő „humanitárius” diktatúrájuk majd úgy is meggyőzi az embereket, hogy nincs más alternatíva. A többiek pedig – mint egy hazai tanítványuk és „nagy klasszikusunk” mondta – „majd megunják és hazamennek”…

Habár ma sem tudjuk pontosan mi történt azon a vészterhes napon, a hivatalos teória hazugságaira egyre több fény derül. Sőt, még annak összeállítói és tanácsadói közül is azóta többen erősen kritikus hangot ütnek meg. Szenátor Max Cleland például, kilépett a Bizottságból miután a „országos botránynak” nevezte azt. Azt is kijelentette, hogy „hamarosan meg kell ismernünk az egész történetet, mert 9/11 mibenléte rendkívül fontos Amerika számára. De ez a Fehér Ház el akarja titkolni azt”.

Már az un. „terrortámadás” utáni első napokban is sok szakértő rámutatott, hogy hasonló tüzek még soha nem okozták egy felhőkarcoló összeomlását. Különösen igaz ez a WTC 7-es épületére, amely nem szenvedett el repülőgép támadást, csak az áthulló romokból keletkezett benne némi tűz, és amelyről az 571 oldalas hivatalos beszámoló említést sem tesz! (Az is rendkívül furcsa, hogy ezt az épületet úgy építették fel újra, hogy igazából erről sem történt említés.) Az utóbbi években már több mint 1500 építész és mérnök tömörült egy egyesületbe, amely főleg a hivatalos verziónak ezt a fő érvét támadja meg. A csoport vezetője, Richard Gage és mások is azt emelik ki, hogy különösen a WTC 7 szimmetrikusan és szabadesésben omlott össze, amelynek a feltétele, hogy minden acéloszlop egyszerre rogyjon össze. „A szimmetria a legárulkodóbb”, mondja egyikük. Több mint furcsa, hogy a BBC és más hírügynökségek 23 perccel a 7-es épület összeomlása előtt már megtörténtnek nyilvánították azt. Több kritikus szakértő megállapította a felhőkarcolók maradékaiból, hogy az egy igen agresszív explozív anyagot, nanotermitet tartalmazott, amely megmagyarázza az acéloszlopok olvadt állapotát még hetekkel is 9/11 után.

Az un. PNAC (Project for a New American Century: Egy Új Amerikai Évszázad Terve) riport szerzői a politikai elit legjavából kerültek ki (Dick Cheney, Paul Wolfowitz, Richard Perle, stb.). Azt állapítják meg, egy évvel 9/11 előtt, hogy tervüket, a Közel-Kelet meghódítását, az amerikaiak nem fogják támogatni, hacsak „nem történik valamilyen katasztrofális és katalizátor jellegű esemény, egy új Pearl Harbor”. Ez az új Pearl Harbor 9/11. Ez hívatott megnyitni az utat a háttérhatalom „új világrendjéhez”.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Az azóta bekövetkezett és teljessé vált orwelli „újbeszéd” eredményeként már nincsenek politikusok, mint közvetlenül 9/11 után még voltak, mint például a német hadügyminiszter Rüdiger von Bülow, vagy az olasz államelnök Cossiga, akik merték még 9/11-et „inside job”-nak nevezni. A NATO országoknak kötelessége 9/11-et muszlim terrorista tettként megbélyegezni, mert ezzel lehet igazolni a polgári lakosság lemészárlását sok mohamedán országban és igazolni a polgári jogok megkurtítását, a rendőrállam bevezetését a saját országokban. Ennek következtében beszél a fősodor média már „hazai szélsőségesekről”, ami könnyen megnyithatja az utat azok félreállításához, sőt megsemmisítéséhez is. Csak összefogással tudjuk a szabadságot újra meghódítani, mindennapi, aprólékos munkával.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük