Hivatalosan is beadta lemondását Novák Katalin
Hivatalosan is beadta lemondását Novák Katalin – erről tájékoztatta a volt államfő az Országgyűlés elnökét. A volt köztársasági elnök szombaton jelentette be lemondását.
Novák Katalin azután került a támadások kereszttüzébe és indult ellene baloldali lejáratókampány, miután nyilvánosságra került, hogy tavaly tavasszal kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének.
Novák Katalin lemondásáról 15 napon belül a parlamentnek is döntenie kell. Ha elfogadják,
akkor 30 napon belül az Országgyűlésnek titkos szavazással új köztársasági elnököt kell választania.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádióban elmondta, az állam rendes működését nem befolyásolja a köztársasági elnök lemondása. Hozzátette: amíg nem tölti be az új köztársasági elnök a hivatalát, átmenetileg az Országgyűlés elnöke látjha el ezt a funkciót.
Legfrissebb anyagaink:
Megszólalt Varga Mihály a forint meneteléséről: Brutális veszteséget hozhat Magyar Péterék elhibázott euróterve
Halálos robbanás történt a tiszaújvárosi MOL-üzemben: miniszter és cégvezető tart a helyszínre
A Tisza párt első törvényjavaslata: az abszurditás csúcsa és a jogi káosz ígérete
Vörös festékkel kenték be a Benes-dekrétumok aláírójának kezeit brünni szobrán
Nem bírnak magukkal a Benes-dekrétumok örökösei: Hiába mentették fel a dunaszerdahelyi Nemzeti Összetartozás Emlékműve alkotóit, a szlovák hatóságok tovább vegzálják őket
Medvegyev: Ukrajna felbomlása elkerülhetetlen
Épül a IV. Birodalom: Brüsszel digitális béklyót ver a magyar felhasználókra is























