KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Szomszédok Janka nénije felbőszülten támadt Orbánékra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mindenkit mozgósít a baloldal, nagyon fontosak számukra a közelgő választások. Sorra jelennek meg a baloldali megmondóemberek, művészek, szociológusok, közgazdászok nyilatkozatai arról, hogy milyen rossz itt Magyarországon minden, és a kormány milyen rosszul végzi a munkáját. Ezúttal a Magyar Hangnak adott interjút a Szomszédok című teleregény alkoholista Janka nénijét alakító Pásztor Erzsi. A 87 éves, Kossuth-díjas színésznő is nagyon csúnyán beleállt a kormányba. Számos dolog mellett az alábbiakat nyilatkozta:

„Nagyon zavar a korrupció, a hatalmas rablás. Olyan, mintha nem is a saját hazánkban élnénk, annyira idegen lett minden. Talán erősnek tűnik, amit mondani fogok, de meggyőződésem, hogy amit a hatalmon lévők művelnek, az hazaárulás. Nem tudok mást mondani, mert látványosan nem figyelnek az ország érdekeire. Régen képtelen voltam létezni a Balaton nélkül. Ma már ha lasszóval fognának, akkor sem mennék. Megváltozott, mindent eladtak, az ott élők és a nyaralók érdekeit semmibe veszik. Nagyon nem tetszik az sem, ahogy Budapestet büntetik. Mintha élveznék, hogy kitolhatnak velünk. A folyamatos gyűlöletkeltés miatt pedig helyettük is szégyenkezem, mert külföldön ezzel azonosítják a magyar népet.”


Pásztor Erzsi gyönyörűen, mondhatni példásan felmondta a hazug baloldali toposzokat a korrupciótól egészen a Balaton felvásárlásáig.


Úgy tűnik, hogy a Magyar Hang nagyon rá van állva a Szomszédokra, hiszen a közelmúltban a sorozatban a bártulajdonos Lacit alakító, vörös hajú színésznek, Epres Attilának a durva kirohanása borzolta a kedélyeket, amely szintén a Magyar Hang egyik podcastjében hangzott el. A köztudottan baloldali érzelmű és elkötelezettségű, Orbán-gyűlölő színész a következő botrányos dolgot mondta a műsorban, amivel szégyent hozott a saját fejére, és nagyon lejáratta magát:

„Ez egy büdös mocsár. És amíg valaki nem fogja meg a macskakövet, nem veri be a kirakatba és nem lesznek még több ezren, akik ezt megteszik, addig ez nem fog megváltozni.”

Nem véletlen, hogy az egykor nagyon népszerű sorozat szereplői közül sokan a baloldal elkötelezett hívei, és bármikor képesek egy kis kormánygyalázó interjúra bárhová beugrani, ahol erre a természetesen független és módfelett objektív értékelésre igény van.

Ez is érdekelheti:  A legfőbb ügyész indítványt tett Gurmai Zita és Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztésére

Érdemes felkeresni Mező Gábor történész Hamis Gulyás című csatornáját, ahol lehullt a lepel a sorozatról. Kiderül belőle, hogy a sorozat minden epizódja a baloldalt segítette, a baloldal érdekeit szolgálta, és erre garancia volt a rendező, Horváth Ádám személye. Akiről Mező a következőt írta korábban az Ők szívták vérünket – Szomszédok, avagy a középszerűség, a prolimentalitás diadala című posztjában:

„Horváth Ádám a jó kommunista. Vagy a jó baloldali. Nevezzük akárhogy. Kevesen tudják, hogy ’94 után ő volt Horn Gyula végrehajtója, Luca Brasija, hiszen személyesen ő vezényelte le a tévé »megtisztítását« a médiaháború lezárásaként.”

Most Janka néni, azaz Pásztor Erzsi is beállt a sorba. Meg kellett szólalnia, hiszen ha hívnak az országrontók egy kis fröcsögésre, akkor nincs mese, menni kell.

Csépányi Balázs – Magyar Nemzet

Kiemelt kép: YouTube / printscreen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A Szomszédok Janka nénije felbőszülten támadt Orbánékra

  1. Szomorú tény, hogy színészeink többsége öreg korára agyalágyult idióta lesz. Olyan dolgokba pofáznak bele, amihez nem értenek. Pl.: Mi baja van a banyának a balatoni építkezésekkel? A Balaton körüli parti területek és a meder hasznosításának lehetőségeiről a településenként megalkotott TNM-rendeletek határozzák meg, amiket 2004-2005 időszakban adtak ki. Tehát, a Horn-kormány idején határozták meg az jövőbeni építési lehetőségeket. Ott lehet strand, és ott lehet kikötő, ott van park, kemping és építési telek, ahová akkor meghatározták. Azóta ezek a jogszabályok nem változtak. ugyanitt határozták meg az örökre szabadon hagyandó, 30 m széles parti területeket. Lehet, hogy egy építési telek 100 éve állt üresen, s most jött el az idő, hogy beépítsék, miután most lett olyan tulajdonosa, akinek van pénze, hogy beépítse. És akkor jön a libernyák boszorkány, és irigykedik, mert a hitközségén kívüliek között is vannak olyanok, akik képesek szép, drága üdülőt építeni. Nyugodtan fortyogjon magában, a Sátán előbb fogja magával vinni a pokolba.

  2. Bolond az aki ad egy valaha csepürágási mutatványokból élő,
    demenckia ( vénkori elhülyülés ) sújtotta mámi véleményére!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük