Hirdetés
Szijjártó: az EU megháromszorozta a közép-ázsiai országok határvédelmére adott támogatását

Hamar kifújt a “magyar Watergate-ügy”: Szijjártó szerint a magyar kormány nem vásárolt a Pegasus szoftverből

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Az elmúlt 24 órában szinte meg sem jelent más hír a balliberális médiumok felületein, mint a “lehallgatási botrányról” szóló propaganda anyagok, amelyek bármiféle kézzelfogható bizonyíték nélkül állították, a magyar kormány üzletembereket és újságírókat hallgatott le. Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke már követelte is a testület összehívását, a “magyar Watergate-ügynek” nevezve a média konteóját. Aztán szembejött a valóság Szijjártó Péter formájában aki elmondta, a magyar szolgálatok nem is rendelkeznek olyan szoftverrel, mint amivel állítólag lehallgatták az újságírókat.

Az ellenzék elképesztő siralomhullámban tört ki a nyugati liberális lapok által gründolt konteó nyomán, amely szerint a magyar kormány ellenzéki újságírókat és üzletembereket hallgatott le. A DK nagyasszonya például egy látványos eszmefuttatásra vetemedett az ügy kapcsán, amely képlet végén a szokásos eredmény jött ki: Orbán, diktatúra.

Diktatúrák hallgatják le titokban ellenfeleiket. Meg Orbán Viktor kormánya. És akkor, hogy körbeérjen a gondolat, nyugodtan kimondhatjuk az ítéletet: Orbán Viktor kormánya egy diktatúra

-írta Dobrev.

Karácsony Gergely (vagy a nevében posztoló Gál J. Zoltán) is felszívta magát az ügy kapcsán, a főpolgármester ugyanis tőle szokatlan módon határozottan állt ki az online tér safe spacejéből üzenve a kormánynak.

Megengedhetetlen, elfogadhatatlan újságírók, független üzletemberek megfigyelése

– írja Facebook-oldalán a miniszterelnök-jelölt és főpolgármester. Azt tartja a minimumnak, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésen foglalkozik az üggyel.

Karácsonynál is Karácsonyabb volt azonban Jakab Péter, aki a keménykedő főpolgármesterre ellenben azonnal áldozati pózba vágta magát. Úgy tűnik némi szereptévesztés van az ellenzéki színi társulat háza táján:

Milyen eszközöket akar még bevetni ez az aljas és gyáva rezsim, hogy védje magát? Hány kormánykritikus ember telefonját törték fel eddig, és hányat akarnak még? Az újságírók, az üzletemberek, a politikusok után a ti telefonjaitokba is bele fognak mászni a kémprogramjaikkal?

-írta.

ÉS AKKOR JÖTT A VALÓSÁG

Miután a baloldal bármiféle bizonyíték nélkül a fenti módon kidühöngte magát, megérkezett a cáfolat is. Miután a szoftvert gyártó cég több ponton is cáfolta az eredetileg a Forbidden Stories által kirobbantott ügyet, Szijjártó Péter is egyértelmű cáfolatot adott a kérdésre. A külügyminisztert ugyanis arról tájékoztatta az általa felügyelt Információs Hivatal, hogy nem vásároltak a Pegasus-szoftverből, így nem is használták azt.

Erről az állítólagos adatgyűjtésről semmilyen tudomással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem

– közölte Szijjártó Péter a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján.

A külügyminiszter elmondta, hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal. Szijjártó hozzátette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan az NSO-val.

A miniszter a tájékoztatón azt is elmondta, hogy megkérte az IH főigazgatóját, tekintse át az ügyet, hogy milyen titkosszolgálati érdekek állhatnak az információk mögött, hogy megtörténtek-e a szóban forgó esetek, és ha igen, kinek az utasítására, érdekében, vagy ha nem, akkor milyen titkosszolgálatok együttműködésében került sor erre az akcióra.

Arra a kérdésre, miszerint más kormányzati szerv végezhetett-e adatgyűjtést a szoftverrel, a miniszter azt mondta, erről nincs tudomásuk.

Az eseményről készült felvétel:

Pesti Srácok 

Kapcsolódó:

A CNN megint kapott egy maflást Szijjártó Pétertől

Szijjártó Péter: Mint a kommunizmusban – bizonyíték nem kell, elég egy besúgói feljelentés

Demokráciából akarta kioktatni Szijjártó Pétert a CNN műsorvezetője – saját magát húzta csőbe

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this: