Halálozási statisztika – Magyaródy Szabolcs gondolatai Kanadából
Az a hír terjeng, hogy Magyarországon rendkívül nagy a Covid halálozás aránya. Egy Churchill idézettel kezdeném mondókámat: „Csak annak a statisztikának hiszek, amelyet magam hamisítottam meg.” Igaza volt. Nagyon kevés valóságnak megfelelő statisztika van a világon, mert minden megbízó a maga igazának népszerűségét akarja bizonyítani.
Ennyit a statisztikákról. Ha mégis van némi igazság ebben a statisztikában, annak több oka lehet.
1/ Tudomásul kell vennünk azt a szomorú tényt, hogy 1526 óta rengeteg csatát nyertünk, de minden háborúnkat elvesztettük. Végül is mindent túléltünk, tehát nyertünk, de a lelkünkben megmaradt a vesztett háborúk emléke. Mindezt betetőzte Trianon, ami az utolsó döfést adta az igazság győzelmébe vetett hitünknek. Ez az egészségünket is negatív módon befolyásolja.
2/ Túlsúlyosak vagyunk. Úgy látszik, az eszem-iszomban keresünk menedéket a sok nélkülözés és szenvedés után. „Az a tiéd, amit megeszel”… közmondást is valószínűleg mi találtuk ki. Iszogatni is szeretünk, ami módjával egészséges is lehet, de ezt a szót kevesen ismerik…
3/ Az urbanizáció megfosztotta a népet a mozgástól és levegőzéstől. Az árnyékot keressük, még séta közben is vagy csak alkonyat után merészkedünk ki egy kis sétára, esetleg a kutya sétáltatására.
4/ Miután nem vagyunk napon, krónikus D vitaminhiányban szenvedünk. Ez pedig súlyos következményekkel jár. A szervezetünk ellenálló ereje a béka feneke alá esik. Jöhet az influenza vírus, no meg a Covid19-es is.
No, Itt van az eb elhantolva.
A kormány óriási erőfeszítéseket tesz a járvány leküzdésére. A védőoltásokat az EU ellenére mindenhonnan és minden áron igyekszik megszerezni. Ezen a téren a másodikok vagyunk, Málta után. Nagyon helyes és hasznos.
Ezt az eredményt meg lehetne sokszorozni a nagyon olcsó D vitamin ingyenes és tömeges rendelkezésre bocsájtásával. Főként az idősebb, más betegségekkel is küszködő embereket kellene rábeszélni ennek használatára. A D3 vitamin fontosságát már a járvány elején bizonyították a spanyol orvosok s azóta is nagyon sokan mások. Sokan fontosnak tartják a nagyobb adag C vitamint is. Ez sem kerül egy ökör árába. Mindez olcsóbb lenne, mint a korházi ápolás, vagy, ne adjisten, a temetés.
Magyaródy Szabolcs /Kanada/
- március 26.
Kiemelt kép: Magyaródy Szabolcs öregcserkész (Fotó: Berényi Kornélia, Felvidék.Ma)
Magyaródy Szabolcs bátyánk gondolatai többször is megjelentek itt, a Nemzeti InternetFigyelő oldalain. Nem véletlenül. Szabolcs bátyánk magyarságtudata és nemzetszeretete példaértékű, üzeneteit nemzetünk javára, a jövő generációjának szánja, hiszen 96 évesen olyan élettapasztalat áll mögötte, mely – párosulva ma is kiemelkedő szellemi frissességével – valamennyiünk számára iránymutató. Kedves Szabolcs bátyánk, ezúton is kívánunk neked egészséget, frissességet és köszönettel fogadjuk továbbra is szellemi iránymutatásod!
A Nemzeti InternetFigyelő (NIF) csapata
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…