Hadházy toporzékol a Hundub miatt, szerinte Orbán be akarja tiltani a Facebookot
Hát, ha valakinek elment a józan esze, akkor ennek a szerencsétlennek mindenképpen. Igen, Hadházy Ákosról van szó.
Elböffentette magát a kedvenc közösségi megosztóján, hogy eljött a világvége, mivel elindult egy valóban cenzúramentes közösségi oldal, ami magyar, ami ráadásul hasonlóképpen működik, mint az amerikai – tegyük hozzá nem azért, mert az úgy szép, hanem azért, mert a megszokás nagy úr, és így könnyebb megszokni és használni az újat, ami magyar – és ráadásul már a kormánypárti média reklámozza is, stb., stb.
Hadházy fiam! Leülhetsz, egyes! Ha te nem tudsz örülni annak, ami magyar és nekünk szól, akkor maradj ott ahol éppen vagy. De a lehetőség fiam neked is nyitva áll! Regisztrálhatsz az oldalon. De persze ne kapkodd el, annyira nem hiányzol ott.
A Nemzeti InternetFigyelő (NIF) ott van a Hundub-on és várja minden szimpatizánsát.
Hadházy meg remegjen csak, hátha betiltja a Facebook-ot az Orbán-kormány. Csakhogy egyáltalán nem erről van szó. Arról viszont igen, hogy a szólásnak igenis legyen szabadsága.
A Hundub kezelői néhány perccel korábban az alábbiakat közölték velünk, felhasználókkal:
Nagyon erős támadásokat kaptunk ma, politikustól, médiától, hackerektől. 60 millió támadást blokkolt csak a Cloudflare, folyamatosan támadják a Hundubot, ezért lassult le, vagy akadozott ma. A támadások nagy része az USA-ból érkezik. Értjük, hogy az amerikai Facebook akar mindent uralni, de mi hiszünk a szabad versenyben. Üzenjük a vádaskodóknak: Nem áll mögöttünk sem Orbán, sem Soros. Saját erőből és közösségi finanszírozással akarjuk működtetni a Hundubot. Magyar civilek vagyunk, akik nem akarnak közszereplők lenni, de akik mindent megteszünk azért, hogy legyen magyar közösségi hálózat is. Ha szükséges, a hatóságokhoz fordulunk a törvénytelen akciók miatt, addig is magunk próbáljuk megvédeni a szabad véleménynyilvánítás magyar platformját, a Hundubot.
Ez meg itt Hadházy támadása az oldal ellen:
Ez is érdekelheti:
Elindult a HunDub, a valóban cenzúramentes magyar közösségi oldal
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…