Gyurcsány lényegében legyilkosozta a kormányt

Szimpadias és végtelenül gusztustalan volt Gyurcsány Ferencnek az országgyűlésben a napirend előtti felszólalások órájában tett megnyilatkozása. 

A járvány következtében elhunytak száma szerinte teljesen a kormány felelőssége, mivel az nem kezeli a járványhelyzetet. Ahogyan fogalmazott, a kormány hozzájárult százak halálához.

Gyurcsány a kormány munkáját értékelve, saját apjának bűnözői múltját hasonlította össze a kormány munkájával, amiről azt mondta, hogy minden működik, amikor nem avatkozik közbe a kormány, de semmi sem működik, amikor megpróbál valamit csinálni, mert alkalmatlan a kormányzásra. A végén ráadásul kemény, bolsevik stílusban fenyegette meg újra mindazokat, akik lényegében a kormány mellett vagy éppen annak tagjaként vettek és vesznek részt a járványkezelésben. Mert jövőre ők kerülnek hatalomra és számonkérik a kormányt.

Kövér László házelnök Gyurcsány beszédét követően tíz másodperc türelmet kért, hogy mindenki fel tudja dolgozni azt a gusztustalan hozzászólást, amit a szemkilövető elkövetett.

Dömötör Csaba államtitkár jelentős önuralmat tanúsítva azt mondta válaszában, hogy Gyurcsány őszödi beszéde óta lényegében semmi sem változott, a baloldal továbbra is fenyeget, és megpróbálja letagadni oltásellenes kampányát, eltüntetni az erre utaló nyomokat, azonban ezt már nem lehet, mert nem tudják sem felülírni a múltat, sem letagadni azt, amit tettek.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Szijjártó: az EU megháromszorozta a közép-ázsiai országok határvédelmére adott támogatását
Szijjártó: az EU megháromszorozta a közép-ázsiai országok határvédelmére adott támogatását

Ki kell állni Petry Zsolt mellett!
Ki kell állni Petry Zsolt mellett!

Pelenkás honfoglalás, avagy a magyar bébibumm Erdélyben

Close