Gyurcsány és Karácsony sem kért bocsánatot, vagy vállalta a felelősséget
Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére a saját honfitársaira lövetett, miután elmondta, hogy hazudott nekik. Karácsony Gergelyt folyamatosan körbelengik a korrupciós botrányok! – írták a Fidesz Facebook-bejegyzésében, majd kifejtették:
Azonban egyik balliberális politikus sem kért bocsánatot, vagy vállalta a felelősséget.
Ezzel szemben Novák Katalin és Varga Judit vállalta a felelősséget a hibáért, amit elkövettek. Ez a jobboldalon így volt, és így is lesz.
A baloldal ezzel szemben lényegében soha semmiért nem vállalta a felelősséget. Pénzért cserébe kiszolgáltatták Magyarországot idegen érdekeknek. Ők azonban erről is mélyen hallgatnak. Ez a baloldal. Ilyen emberekből nem kérünk!
– hangsúlyozták a Fidesz Facebook-bejegyzésében:
MN
Legfrissebb anyagaink:
„Jelentsenek fel!” – Balla György pontról pontra zúzta szét a tiszás rágalomhadjáratot
Tegyük rendbe a tényeket: Mi az igazság Gurzó Mária videója körül?
Kicsinyes bosszú: Magyar Péter kirúgta a KEHI elnökét, aki felderítette a diákhiteles ügyeit
Bosszúhadjárat és brüsszeli hallgatás: Roger Köppel szerint veszélyben a magyar jogállamiság
Pénteken hatályba lép az EU migrációs paktuma – Magyarország milliárdokat veszíthet
A láthatatlan pusztítás: Miért hallgat a Nyugat az orosz Oresnyik rakétacsapás valódi következményeiről?
Ungváry Zsolt: A szív hangja























A LIBERÁLISOKNÁL EZ ISMERETLEN FELFOGÁS ! AMI HATAMAS SZÉGYEN !!ŐK INKÁBB TAGADÁSBA MENEKÜLNEK ÉS MAGUK HELYET MINDIG MÁST HIBÁZTATNAK!