Gyurcsány a felelős a rendőrattakért
A 2006-OS ESEMÉNYEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL KÉSZÜLT KUTATÁS
A magyarok negyven százaléka jogszerűtlennek tartja a 2006. október 23-án, a Gyurcsány-kormány idején alkalmazott erőszakot – derül ki a Nézőpont Intézet ezer fő telefonos megkérdezésén alapuló, reprezentatív kutatásából. A válaszadók 63 százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a közéletből. A rendőrség megítélése ezzel szemben nem szenvedett komolyabb csorbát, a válaszadók 62 százaléka büszke a testületre.
A Nézőpont Intézet a szomorú évforduló alkalmából közvélemény-kutatásban vizsgálta a történtek társadalmi megítélését. A civil áldozatokkal járó rendőri beavatkozást ennyi év távlatából a magyarok negyven százaléka tartja jogszerűtlennek; ez az arány már 2016-ban is hasonló volt. Érdekes, hogy míg 2016-ban a magyarok 34 százaléka nevezte jogszerűnek a történteket, idén már csak 24 százalék mondta ezt. A rendőri erőszak felbolygatta a magyar politikát, és meghatározó generációs élménnyé vált – mutat rá a Nézőpont, hozzátéve: a harminc év alatti fiatalok ma már nem emlékeznek a történtekre, 53 százalékuk a jogszerűség kérdését sem tudta megítélni.
Idén ősszel a magyarok harminc százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferencet, illetve az általa vezetett kormányt tartja felelősnek azért, „hogy a 2006. október 23-i megemlékezés után több civil is megsérült”. A brutális fellépést egyes rendőrök követték el, azonban azonosító számok híján nagyon lassan és szerény eredményekkel zajlott a jogi felelősségre vonás. Az akkori kormányfő értelmezése – miszerint a Fidesz keltette politikai hangulat és a rossz helyszínválasztás okolható a történtekért – ma már csak a válaszadók hét százalékát győzi meg, a megkérdezettek 26 százaléka pedig mindkét felet felelősnek tartja.
2018 szeptemberében még a magyarok harminc százaléka tartotta szükségesnek Gyurcsány politikai szerepvállalását.
A rendőrség megbecsültsége ezzel szemben nem szenvedett tartós károkat, a magyarok a politikai döntéshozókra és nem a döntések végrehajtóira neheztelnek – hangsúlyozza az elemzés. Arra a kérdésre, hogy Magyarország büszke lehet-e a rendőrségére, a kérdezettek 62 százaléka felelt igennel és csak 25 százalékuk nemmel.
A rendszerváltozás utáni politikatörténet fekete napja volt 2006. október 23-a. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz által szervezett emlékező nagygyűlésnek a rendőrség – a szélsőjobboldali randalírozók elleni fellépésre hivatkozva – könnygázzal, gumibottal és lovasrohammal vetett véget – idézi fel az intézet. Mint írják,
1990 után nem fordult elő, hogy a hatalom erőszakot alkalmazzon békés tüntetők ellen, az csak a posztkommunista kormány alatt következett be, éppen a fontos évfordulón.
A „rendőrattakként” elhíresült botrányért a politikai felelősség Gyurcsány Ferencet és kormányát terheli, s ez elől tizennégy évvel az események után sem tud menekülni. A Nézőpont Intézet emlékeztet: ekkor szerveződött újjá a Jobbik is, amely zászlajára a Gyurcsány-ellenes politikát írta, így különösen abszurd, hogy a mai Jobbik Gyurcsány Ferenc szövetségese.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…