Gyógyszerek aranyárban vagy sehogy
Nénike áll a patika pultjánál. Szabadon vásárolható gyógyszert is venne. Bilagitot. Az eladó (nem gyógyszerész) érdeklődik, hogy kisebb vagy nagyobb kiszerelést óhajt-e a néni. Inkább a kisebbet, a harminc szemest. Az eladó mondja az árat: 5990.- forint. „Akkor nem kérem” – válaszol a néni, majd előszedi a TAJ kártyáját, és az eladó beüti a gépbe a TAJ-számot.
– Itt csak Tensiomin van felírva, de az hiánycikk. A beszállítónál sincs.
– Mi van helyette? – kérdezi a néni.
– Semmi. Kérjen valami mást a háziorvostól… – feleli flegmán az eladó. – Vagy vegyen a piacon sok fokhagymát.
– A néni csalódottan, üres kézzel távozik a patikából.
A beszélgetés elgondolkodtatott.
Miért hiánycikk a Tensiomin és mi kerül az egykor olcsó Bilagitban most csaknem hatezer forintba. Hogy lehet az, hogy egy szem Bilagitért kettőszáz forintot kér a gyártó vagy a patika? Mi folyik a gyógyszer kereskedelemben egyáltalán? Miért nem beszélnek ezekről a dolgokról az illetékesek? Miért nincs ellenintézkedés? (És nem beszéltünk még az életmentő, a folyamatosan szedendő gyógyszerekről, mint például a vérhígítók vagy a szívritmus szabályzók…)
Az új Covid vakcinák behozataláról már nap mint nap hallunk, de a gyógyszerhiányról, a gyógyszerárakról nincs szó, a rablás pedig hihetetlen méreteket ölt. A gyógyszergyárak és a patikák extraprofitja az egekben. A nyugdíjas és a kiskeresetű polgár meg ott dögöljön meg, ha nincs pénze a gyógyszerekre…
Nincs rendben valami kicsiny hazánkban. Az illetékesek bizonyára nem ismerik a régi római szállóigét: „Salus populi, suprema lex”, azaz, „a nép jóléte legyen a legfőbb törvény”.
Ideje lenne végre megtanulni és alkalmazni… mielőtt kihal a nyugdíjas és a kiskeresetű társadalom…
