Giorgia Meloni: a jobboldalt nem tudták megállítani
A baloldal látta, hogy jön fel a jobboldal, de nem tudta megállítani – jelentette ki hétfő hajnalban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártjának, az Olasz Testvéreknek a római sajtóközpontjában az európai parlamenti választások hazai eredményét kommentálva.
Emlékeztetett arra, hogy pártjával ugyanitt ünnepelte az olasz parlamenti választásokon aratott győzelmet 2022 szeptemberében.
„Az egy szép éjszaka volt, de a mostani számomra még szebb”
– jelentette ki. Úgy vélte, kevesebb mint két évvel ezelőtt az olaszok reménykedtek a jobbközép kormány képességeiben,
„mostanra viszont már tudják, mire vagyunk képesek”.
Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kormány hivatalba lépésekor rendkívül nehéz helyzetben találta az országot, annál csak a nemzetközi helyzet volt komplikáltabb.
„Stratégiánk mindig is az volt, hogy igazat mondunk, és azt tesszük, amit tennünk kell az ország érdekében. Az olaszok ezt megértették”
– hangoztatta.
Kiemelte, hogy pártja, amely a 2019-es EP-választásokon alig hat százalék fölött teljesített, a 2022-es hazai parlamenti választásokon pedig 26 százalékkal, a még nem végleges adatok szerint 28 százalék fölött van a mostani EP-választásokon. 2022 óta pedig az Olasz Testvérek, a Hajrá Olaszország és a Liga hazai hármas koalíciója tovább erősödött – tette hozzá.
„Büszke vagyok arra, hogy a G7-es csoport soros elnökeként és Európában is a legerősebb kormányt képviselhetem”
– mondta Meloni a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő csoportra utalva.
Üdvözölte, hogy az európai parlamenti választások megerősítették a jobb- és a balközép alkotta kétpólusú politikát. „Így az állampolgárok könnyebben el tudják dönteni, melyik oldalra álljanak” – fejtette ki.
Giorgia Meloni azúrkék díszlet előtt mondta el beszédét, amelynek közepén az Olasz Testvérek logója és a Grazie! (Köszönjük!) felirat volt látható. A színválasztás a néhai Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország politikai fénykorát idézte.
Kiemelt kép: Alberto Pizzoli/AFP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…