Gázvezeték felrobbantása – Moszkva rendkívüli ülésre hívta össze a Biztonsági Tanácsot
Oroszország washingtoni nagykövetsége közleményt adott ki az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezeték felrobbantásáról. A közleményben tudatják, hogy Oroszország a precedens nélküli ügy kivizsgálása érdekében összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.
„Egyes amerikai törvényhozók Oroszországra hárítják a felelősséget a vezetékek felrobbantásáért. A Capitolium-dombról vélhetően jobban látszik, mi történt a Balti-tengeren” – áll a közleményben. Láthatták például, hogy a vezetékek felrobbantása előtt egy nappal amerikai hadihajók jártak ott. Nyilván nem kerülte el figyelmüket az a tény sem, hogy drónok és helikopterek repültek át a helyszín felett. Tapasztalhatták az amerikai haditengerészet víz alatti robbantással egybekötött hadgyakorlatát is, melyet ugyanott folytattak, kissé korábban. És vélhetően emlékeznek Joe Biden elnök kijelentésére is, miszerint véget fognak vetni az Északi Áramlat 2 vezetéknek, és megvannak hozzá a szükséges eszközeik – írják.
„Ki húz hasznot a gázvezeték felrobbantásából” – kérdezik a közleményben.
Azzal válaszolnak rá, hogy az Egyesült Államok nem tudott tisztességes alternatívát kínálni a megbízható és nem kevésbé olcsó orosz gázellátással szemben, ezért úgy döntött, hogy nem piaci módszerekkel szorítja ki versenytársát, Oroszországot. Washington cseppfolyós gázzal próbálja helyettesíteni az Oroszország és Európa között évtizedek óta folytatott energiakereskedelmet.
“A magunk részéről ragaszkodunk ahhoz, hogy átfogó, és objektív vizsgálatot végezzenek az orosz csővezetékek elleni példátlan támadások körülményeiről. Az ügy megvitatására az Orosz Föderáció összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését” – áll a közleményben.
Washington, 2022. szeptember 30. csütörtök (MB)
Kiemelt kép: Szivárgás az Északi Áramlaton / Global Look Press
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…