Gázhiány miatt áll egy romániai üzem – A tárolók kötelező feltöltése is megugorhatatlan akadály a szomszédban
Gázhiány van Romániában – derült ki a román miniszterelnök minapi nyilatkozatából. Nicolae Ciuca kijelentette: egyelőre nem lehet újraindítani a műtrágyagyártás szempontjából az ország mezőgazdasága szempontjából létfontosságú marosvásárhelyi Azomures vegyi üzemet, mivel nincs elegendő földgáz. Románia legnagyobb műtrágyaüzemében december óta ideiglenesen áll a termelés a gázáremelkedés miatt.
Az Azomures a romániai gazdaságok mintegy felét látja el műtrágyával és számos vállalat ellátását biztosítja. Ugyanakkor a vegyi kombinát Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója is, ez az üzem használja el az éves romániai gázfogyasztás tíz százalékát.
Harri Kiiski, a kombinát vezérigazgatója akkor azt mondta, a szállítók által a fő nyersanyagért, a metángázért felszámított magas ár már nem teszi lehetővé, hogy fenntartható módon folytassa tevékenységét a gyár. Az Azomuresnél áprilisra ígérték az újraindítást, az energiaintenzív iparágak európai támogatásában bízva. A 2012 óta a svájci Ameropa-csoport tulajdonában levő üzem vezetősége március végén viszont azt közölte, hogy tárgyaltak a román gazdasági miniszterrel és más potenciális romániai műtrágyagyártókkal, megoldásokat keresve a tevékenység újraindítására.
Nicolae Ciuca miniszterelnök most arról is tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudja a kormány, miként teljesíti azt az európai uniós előírást, hogy november elsejéig minden tagállam nyolcvanszázalékos szintig (2023 őszére pedig kilencven százalékig) töltse fel a gáztárolóit, megelőzve ezzel a következő fűtési idényben esetlegesen előálló gázhiányt. – Jelenleg nincs elegendő gáz a 2022–2023-as télre való felkészüléshez, a gáztárolók megfelelő mértékű feltöltéséhez. A gázszállításokkal kapcsolatos tárgyalásokat illetően, s itt Azerbajdzsánra, valamint a cseppfolyósított gázra gondolok, változhat a helyzet – mondta a kormányfő. Hozzátette: a marosvásárhelyi vegyi üzem újraindításának érdekében a romániai földgázkitermelőkkel, a Petrommal és a Romgazzal is tárgyalnak.
Kiemelt kép: Nem találnak megoldást az üzem újraindítására (Fotó: Azomures)
Pataky István (Marosvásárhely) MN
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…