Fokozná a cenzúrát a belga miniszterelnök
Brüsszelnek be kell avatkoznia a közösségi hálózatok használatába, véli Alexander de Croo
A belga ügyvezető szövetségi miniszterelnök a belga képviselőházban felszólalva az Európai Bizottság beavatkozását sürgette a közösségi hálózatok használatával szemben, mert ezekkel- véleménye szerint – destabilizálni lehet az unió demokráciáit.
„Folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a szuverenitásunk ellen”
– hangsúlyozta De Croo.
„Egy ideje már beavatkoznak a nyugati demokráciákba, és most már ”gazdag és befolyásos emberek„ is ezt a szekeret tolják
– tette hozzá a csütörtöki felszólalásban.
”Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is. Az Európai Bizottságnak lépnie kellene, és alkalmaznia kellene a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) rendelkezéseit„
– jelentette ki.
Mint mondta, ”számára nagyon fontos a szólásszabadság, de nem szolgálhat ürügyként a hazugságokra és a manipulációra.„
De Croo szerint nem szabad eltűrni, hogy a közösségi hálózatokat politikai preferenciák érvényesítésérére használják.
”Ez nem tolerálható. A választások szabad megszervezése politikai és társadalmi rendszerünk alapja. Ezt más országok és a hatalommal bíró emberek beavatkozása nélkül kell megtenni„
– mutatott rá.
Felhívta a figyelmet:
”ha a hatalom túlságosan koncentrálódik és visszaélnek vele, az veszélyessé válik, ezért lépéseket kell tenni ennek megakadályozására”.
Kiemelt kép: Alexander De Croo belga miniszterelnök nyilatkozik az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozása idején a Puskás Arénában 2024. november 7-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Legfrissebb anyagaink:
A kárpátaljai magyarok megoldhatatlan problémái – ahogyan Lengyelországban látják
A tiszás szavazók is megéreznék: Így kényszerítené térdre a magyar családokat az új uniós országajánlás
Cs. Szabó Béla: Zelenszkij és az európai vezetők öt feltételt szabnának az igazságos békéhez
„Jelentsenek fel!” – Balla György pontról pontra zúzta szét a tiszás rágalomhadjáratot
Tegyük rendbe a tényeket: Mi az igazság Gurzó Mária videója körül?
Kicsinyes bosszú: Magyar Péter kirúgta a KEHI elnökét, aki felderítette a diákhiteles ügyeit
Bosszúhadjárat és brüsszeli hallgatás: Roger Köppel szerint veszélyben a magyar jogállamiság






















