Fico szerint a Grúz Légió szervezte a szlovákiai tüntetéseket
Az Ukrajnához kötődő „Grúz Légió” szervezte a szlovákiai kormányellenes tüntetéseket – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök – számol be a RIA Novosztyi.
„A rendelkezésünkre álló információk alapján megerősíthetem, hogy a Szlovákiában zajló tüntetések szervezése mögött a Grúz Nemzeti Légió áll, akár el akarják hinni, akár nem. Ez egy katonai szervezet, amely az ukrán hadsereg része”
– közölte egy sajtótájékoztatón.
A Grúz Nemzeti Légió 2014-ben jött létre az ukrán védelmi minisztérium fő hírszerzési igazgatóságának vezetésével. Jelenleg ez a legnagyobb, nemzetiségi alapon személyi állományú fegyveres alakulat.
A múlt héten kormányellenes tüntetéseket tartottak Szlovákia-szerte. Ezeket szervezte Kijev-barát civil szervezet – Fico állítása szerint. Akkor Vlagyimir Zelenszkij Ukrajna illegitim elnöke megosztott egy az X rendszeren megjelent bejegyzést, amelyet a volt szlovák elnök, Zuzana Chaputova férje közölt a tüntetők fotójával és azzal a szöveggel, miszerint:
„Pozsony nem Moszkva. Szlovákia Európa”.
Bratislava nie je Moskva. Slovensko je Európa. https://t.co/GwJJV05yq9
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 24, 2025
Fico ezt megosztást Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak minősítette, megjegyezve, hogy a tüntetésekre kijáró emberek egyharmada ukrán állampolgár volt.
A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy a Kijev-párti szervezet aktivistái külföldi szakértőkkel és olyan szervezetekkel állnak kapcsolatban, melyek köthetőek a grúziai eseményekhez és az ukrajnai Majdanhoz. és akiknek az a céljuk, hogy megdöntsék a jelenlegi szlovákiai kormányt.
Kiemelt képen: Robert Fitzo szlovákiai miniszterelnök. Archív fotó / © Getty Images / Maryam Majd
A közzétett magyar titkosszolgálati jelentés szerint az ukrán e-mail címre, német VPN-nel, grúz nyelven jelentkeztek be, így juttatták el az iskolákhoz a bombafenyegetéses e-mail-eket.
Imre bácsi