Felmentették a Horthy Miklós szobrát vörös festékkel leöntő rongálót
Akár jelképes is lehet az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság bírájának ítélete, aki 2021. november 4-én úgy döntött, hogy a Hazatérés Temploma szakrális előterében található, Horthy Miklós kormányzó mellszobrát tavaly július 3-án vörös festékkel leöntő rongálót felmenti a rongálás vétsége alól – tájékoztatott ifj. Hegedűs Lóránt a Hazatérés Temploma gyülekezetének lelkésze, aki úgy látja, hogy ez az ítélet egyben az 1956. november 4-én hazánkat megszálló vörös horda szellemiségéhez igazodik.
Az eljáró bíró szerint T. Edit cselekedete belefér a véleménynyilvánítás alaptörvényben biztosított szabadságába, függetlenül attól, hogy ez egyben templomgyalázó megnyilvánulás is volt. Ebben az ítéletben lényegében az is benne van, hogy a templomot nem illeti meg a lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő alkotmányos alapjog.
Ifj. Hegedűs Lóránt tájékoztatójában arra hívja fel a figyelmet, amennyiben az ügyben jogerősen felmentő ítélet születik, az nyílt utat ad a további rongálásoknak, templom- és nemzetgyalázó cselekedeteknek, melynek következtében fel kell készülnünk a BLM-hez hasonló anarchisztikus támadások elhárítására, nemzeti értékeink és intézményeink védelmében.
Ifj. Hegedűs Lóránt egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy minden magyarellenes és keresztyénellenes emlékmű kapcsán valamennyi hitvalló magyarnak élnie kell a politikai véleménynyilvánítás szabadságával az épp hatályos törvények bírósági jogerős értelmezése által legitimált módon.
Kapcsolódó:
Gyalázat! – Támadás a Horthy szobor és a Hazatérés Temploma ellen fényes nappal (videó)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…