Ezek ilyenek: Anti-Szilágyi tervvel álltak elő a libernyák-komcsik
Ha a gyurcsányi rendőrterror áldozatai kaphatnak szobrot, akkor a 2006-os őszi események rendfenntartóinak is jár emlékmű – állítja a Népszava újságírója, aki azután érezte szükségét a rendőrök melletti kiállásnak, hogy a 2006-os gyurcsányi rendőrterrorban a fél szemére megvakított Nagy László, valamint a brutális hatalmi fellépés többi áldozatának emlékére állítana maga tervezte szobrot Szilágyi Ákos, aki most aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az emlékmű megvalósulhasson – számol be a Magyar Nemzet.
Mint arról már többször is hírt adtunk és portálunk nyitó oldalán a Szilágyi Ákos kezdeményezéséről szóló felhívás folyamatosan elérhető, a célja az ötletgazdának az, hogy ne vesszen feledésbe a 2006-os gyurcsány-terror áldozatainak emléke, illetve az, hogy ezzel a szoborkompozícióval mindig emlékeztessen arra, hogy mi is vár a magyarokra akkor, ha ez a nemzetellenes banda újra ráülne a magyarság nyakára.
Végtelenül cinikus az a hozzáállás, amelyet a Népszava betűvetője megfogalmaz, miszerint az nem járja, hogy csak a brutálisan fellépő rendőrök áldozataira emlékezzünk.
Csakhogy senki ne mondja azt, hogy a tetőtől talpig, fegyverekkel, a rendőrségnél nem rendszeresített eszközökkel, puskákkal, viperákkal, továbbá fejmagasságban a tömeg közé kilőtt könnygázlövedékekkel, lovasrohammal kardlapozó, azonosítószámmal nem rendelkező (leesett – mondta cinikusan akkor Gergényi), szinte páncélba öltözött, fizetett, holmi rendőröknek álcázott terrorlegényeket, akik a védtelen tömegre támadtak, egy mércével kellene mérni a tényleges áldozatokkal.
Ez a fajta nemzet- és emberellenes cinizmus jellemzi ezt a neoliberálkomcsi mai magyarországi, kívülről pénzelt, az Országgyűlés padsorai közül a magyarságra és a kormányra köpködő ellenzéki-ellenségi képviselőket és azok valamennyi változatát.
A lengyelországi események pontos képet mutatnak nekünk arról, mi történne akkor, ha ezek ismételten hatalomra kerülnének Magyarországon. Ne legyenek kétségeink, EZEK ilyenek!
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Miért is járna nekik szobor mert minden jelzés nélkül verték az embereket ??
Ne hogy már bármit is kapjanak a sok féreg aki lelkifurdalás nélkül kardlapozott és szemet lőtt ki ártatlan embereknek !! Aki ilyet elvárna az nem is magyar csak itt él ! Elképesztő mennyi nyomorult áll újságíró van hazánkba !!