Ez ám a „jobboldali diktatúra”, a hétszázát!
A hazai balliberális véleményformálók napi szinten ontják magukból, hogy hazánkban „jobboldali diktatúra” tombol, a nemzetközi baloldal csáklyásai pedig át is veszik ezt tőlük, így nemzetközi szinten is sokszor ettől hangos az európai sajtó. Nos, ugyebár teljesen megszokott jelenség egy jobboldali diktatúrában, hogy a baloldali ellenzék vezetőit ellehetetlenítik, illegalitásba szorítják, éjjelenete házkutatást tartanak lakásaikban.
Ehhez képest teljesen az ellenkezője történik, mint arról portálunk is beszámolt, Novák Elődék házában tartottak éjjel házkutatást, őt fenyegetik 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, tőle vettek DNS-mintát, amiért eltávolította a nemzetközi LMBTQ-ideológiát szimbolizáló szivárványos zászlót.
Rendszerszintű sajátossága a „NER”-nek ez a kettősség: magukat a keresztény-konzervatív vonalon helyezik el, legalábbis kommunikációs szinten, ám a keresztény és konzervatív világkép ellenségeivel úgy bánnak, akár a hímes tojással. Elég annyi hozzá, 2010-ben arra kaptak kétharmados felhatalmazást, hogy legalábbis kapcsolják ki a közéletből Gyurcsány Ferencet, sőt, számoltassák el, és most mit látuk? Éppen a Gyurcsány-párt feljelentése alapján szállt ki a rendőrség Novák Elődék házánál éjjel! A nagyon keresztény és nagyon konzervatív kormánynak a Gyurcsány-párt és a nemzetközi homokoslobbi parancsol?
Aztán persze lehet ezt csűrni és csavarni, hogy a kormánynak egy demokráciában nincs ráhatása a bíróságokra, rendőrségre, ám amikor ilyen szintű kettős mércét látunk, elhiszi ezt valaki? Könyörgöm, 10 éve kormányoznak. Érdekes, hogy még a kormánypárti prominens véleményvezérek is pártok felett – helyesen – kiálltak Novák Előd mellett, amiért eltávolította a szivárványos zászlót a Polgármesteri Hivatalról. Kíváncsi vagyok, ilyenkor legbelül mit gondolnak.
Röviden és tömören, ez nemhogy nem „jobboldali diktatúra”, de még csak nem is valódi jobboldali kormányzás, hanem jobboldali kommunikációs paneleket felvonultató, mellékeseményekre ugró és azokat felnagyító mechanizmus, hogy aztán azokból vezesse le és bizonygassa nemzeti elkötelezettségét. De emellett hol titokban, hol nem is annyira titokban, engedményeket tesz a nemzetközi baloldalnak, velük együttműködik, nincs erő és akarat, hogy ellenálljon nekik, s ez időnként ilyen és ehhez hasonló esetekben csúcsosodik ki.
A kérdés most már sokkal inkább csak az, hogy az a több millió magyar ember, aki Fidesz-szavazó – s kétségtelenül hatalmas számban akadnak köztük olyanok, kik tisztán és őszintén nemzeti érzelműek – ilyenkor milyen kérdéseket tesz fel magában. Biztos vagyok benne, nagyrészük felháborítónak tartja…
Lantos János – Kuruc.info
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…