Eltévedt levél…


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Tisztelt Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter és Tóth Bertalan Pártvezető Urak részére

Tisztelt Uraim!

Azon kéréssel fordulok Önökhöz, hogy pártommal együtt szíveskedjenek soraik közé fogadni. Egyben kifejezem szándékomat, hogy támogatásukkal indulni szeretnék a 2022-es magyar Országgyűlési választáson. Adott esetben, miniszterelnöki ambícióm komolyságát jelezve, indulni szándékozom az Önök által levezénylett előválasztáson is.

Pártom hajdan jobb napokat is megélt és széles támogatást tudott maga mögött, de hál’ Isten az Önök hathatós közreműködésének újra ismertté válik. Főleg az segít, hogy nem egy hívemet a soraik közé fogadták és támogatják politikai ambícióikban.

Mint ahogy említettem pártom jelenleg is támogatást élvez, habár nem olyan mértékben, mint szeretném, de a jelek szerint, azzal, hogy Önök felkarolják, máris hatalmasat lépett előre. Mint alkotóművész ezúton fejezem ki szolidaritásomat az Önök Film és Színházi Egyetemük mellett.

Pártom története rövid, de tartalmas. Hosszú vajúdás után a vezetőség úgy határozott, hogy a néppártosodás útjára lép és az oda nem illő embereket nem fogadja be továbbra a soraiba. Ez a néppártosodás teljes sikerrel megtörtént június 30-án és a rákövetkező 1-2 nap alatt.

Tudom, hogy a pártom és én követtem el hibákat, melyeket a sorainkban megbúvó szélsőségeknek róhatom fel. Szerencsére túl vagyunk ezen és köszönjük Bíró László jobbikos képviselőjelöltjüknek, hogy segített nekünk a hibáinkat meghaladni. Bíró Úr szavai az egész tagságunkat felrázta, hiszen nekünk is a véleményünk, hogy „az elkövetett hibáknál egy rosszabb van,- nem beismerni azt”. Bíró Úr szavai lelkesítenek és erőt adnak. Nagy segítség ebben Arató Gergely dékás képviselő egyetértő szavai.

Ugyanúgy egyetértünk Nunkovics Tibor jobbikos képviselővel (melyet a 2020.08.20.-án az ATV Nap Híre című műsorban mondott) mely szerint a „véleménykimondásban az a lényeg, hogy nem pártkatonákból álljunk”.  Mi egész működésünk alatt a véleményünket mondtuk ki., de úgy jártunk, mint Önök Bíró Úr szerint, hogy csupán kiforgatták azokat ellenségeink. De spongyát, rá, hiszen Kerpel-Fronius Gábor főpolgármesterhelyettes Úrnak igaza van, hogy „nem az számít, miként viszonyul a jelölt a régi szövegeihez, a legfontosabb, a kétharmad lebontása.” Köszönöm ezúton ezeket a lángszavakat és merem remélni, hogy a könyvem újra kiadásra kerül a 2022-es együttes győzelem után.

Kérem, hogy együttműködésünk zálogaként gondoljanak arra, hogy pártom tevékenyen részvállalt már egy rendszerváltásban egészen október 10.-ig. Ezen rendszerváltás sikerét máig élvezhetjük. Az új rendszerváltás érdekében hajlandóak vagyunk nevünkből kihagyni a „nemzeti” kifejezést is.  Idem per idem

Látva az Önök felkészülését a 2022-es választásokra, semmi akadályát nem látom, hogy csatlakozzak az Önök választási szövetségéhez. Örömmel konstatálom, hogy nem fogok, nem fogunk kilógni a sorból. Hiszen, „in eodem prato bos herbam quaerit, canis leporem, ciconia lacertam”.

    Maradok Tisztelettel:

                                                                   Hitler Adolf festőművész

p.s. A gyűlölt Orbán kormánytól nem kaptam semmilyen érdemi elismerést, nem is fogadnám el, hiszen számomra az igazi értéket majd az Önök új kormányának kitüntetése fogja jelenteni.

p.s. Most tekintettem meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Péterfy Gergely író Úrral készült beszélgetést és mélységesen egyetértek azzal az elvével, hogy a honlapját ért „trollkodásért azonnali tarkónlövés jár”. Mélységesen egyetértek vele, mivel ezt én is így csináltam a nem velem egyetértőkkel, de igazán élenjárt ebben Acél Jóska barátom és kollegám. Remélem vele is sikerül az együttműködés, melynek akadályát semmilyen Önök által felállított és meglévő erkölcsi és elvi korlát nem gátolhat. Ugyanezért tudom ajánlani Szálasi Ferenc kollegámat is, remélve, hogy nem késtem el ezzel és Önöknek is eszükbe jutott.

P.s. Üdvözlöm és köszönök mindent Emmerich Ladislaus bajtársamnak, aki értékelni tudja sikereimet.

közreadta egy téves kézbesítés után:

Havrilla István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Gaudi-Nagy Tamás: A hazafias ellenállás legyőzte a rontás erőit az idei Pride héten

Új jobboldali vlog indul: Beszélgessünk őszintén!

Kiállás a normalitás mellett – Az EPU rendezvényén elhangzott beszédek

Close