Elesett az utolsó „stabil” állam a Száhel-övezetben – milliók indulhatnak el Afrikából Európa felé (+videó)
Hazaárulásért állíthatják bíróság elé az elmozdított elnököt Nigerben. Az afrikai ország vezetőjét katonai puccsal távolították el a hatalomból július végén. Közben az egész Száhel-övezetben nő a feszültség, Szudánban hónapok óta tart a fegyveres konfliktus, ami miatt a szomszédos Csádban humanitárius katasztrófa fenyeget. Már több mint 350 ezer embert fogadtak be, de a menekülttáborokban nincs több hely. Elemzők szerint félő, hogy milliók indulnak el Afrikából Európa felé.
Az M1 Híradó felvételein látható, ahogy lovas kocsikkal, gyermekeiket a hátukra kötve menekülnek az emberek Szudánból. Éheznek és félnek. Kilométereken át gyalogolnak, hogy eljussanak a szomszédos országokba. Mindent hátrahagynak, hogy életben maradjanak.
„Bántalmaztak, vertek, megerőszakoltak. Gyerekeket, fiatalokat gyilkoltak, el kellett jönnünk”
– mondta az egyik menekülő nő.
Tízezrek vonulnak a határ felé a fegyveres konfliktusok elől. Kiégett házak és autók: heves harcok dúlnak Szudán fővárosában és a Dárfúr régióban. Az összecsapások áprilisban kezdődtek Abdel Fattáh al-Burháni elnök és egykori alelnöke Mohamed Hamdan Dagalo között. Már több mint háromezren haltak meg, a kórházak tele vannak sebesültekkel.
Milliók hagyták el otthonaikat
Aki csak teheti, útnak indul. Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint már négymillióan hagyták el otthonukat. A harcokkal szomszédos Csádba mostanáig már több mint 350 ezren érkeztek. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet humanitárius katasztrófára figyelmeztet, a menekülttáborok már nem bírnak több embert befogadni.
„Aggasztó állapotok uralkodnak. A lokális és globális konfliktusok miatt romlik a gazdasági helyzet és az élelmiszer-biztonság, az alultápláltság jellemző. Nagy kihívás, hogy segíteni tudjunk a szudáni menekülteken” – hangsúlyozta Aymen Elamin, az egyik vészhelyzeti koordinátor.
Az elnököt letartóztatták
Közben a szomszédos Nigerben is fokozódik a feszültség. A Száhel-övezet utolsó stabil államát július vége óta katonák vezetik. A demokratikusan megválasztott elnököt, Mohamed Bazoumot letartóztatták, a kormány több tagját is bebörtönözték, az intézményeket pedig bezárták. Az elmozdított elnököt azóta megvádolták hazaárulással, a közleményt a nigeri televízióban hirdették ki.
„A nigeri kormány összegyűjtötte a bizonyítékokat, hogy eljárást indítson a megbuktatott elnökkel, valamint a helyi és külföldi bűntársaival szemben” – közölte Amadou Abdramane, a junta szóvivője.
Milliók indulhatnak el Európa felé
A katonai hatalomátvétel nagy nemzetközi felháborodást keltett. Az államcsínyt az ENSZ, az Afrikai Unió és az Európai Unió is elítélte. A nigeri és szudáni válságnak súlyos migrációs következményei lehetnek, milliók indulhatnak el Európa felé.
A Száhel-övezet, ahol kritikussá vált a helyzet a Szahara déli peremén található és az Atlanti-óceántól egészen a Vörös-tengerig keresztben szeli át Afrikát. Összesen 11 országon halad át az a zóna, amit gyakran éhségövnek is neveznek. Innen Líbián és Tunézián át rövid idő alatt el lehet jutni az olasz partokhoz, az Európai Unióba.
Végzetes következményei lehetnek az afrikai migrációs áradatnak
– erről a Századvég jogi tanácsadója beszélt az M1-en. Ifjabb Lomnici Zoltán hangsúlyozta: ha milliók indulnak el, nem lesz ki megállítsa őket.
„Európa 600 millió eurót adott arra, hogy visszafogja Niger a migrációs hullámokat, ez néhány évig tartott ki, ma már újra a 2016-os szinten áll a kibocsátása. Nagyon fájó és emögött a legkevésbé sem az euroszkepticizmus húzódik meg, a mostani folyamatnak a nagy vesztese az Európai Unió és Franciaország lehet. Duplán, a gazdaság és a migráció megnövekedése tekintetében is” – magyarázta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója.
A nemzetközi közösség attól is tart, hogy a vándorlók áradatával világszerte ismét felerősödhet a Boko Haram, az al-Kaida és az Iszlám Állam terroristacsoportok tevékenysége is.
hirado.hu / M1
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt kép: Száhel-övezet / M1 / Printscreen