El fogják érni a „népek”, hogy bezárják a bevásárlóközpontokat
Miközben gyakorlatilag jelentősen korlátozva van a „gyülekezés” rendezvényeken, kisebb üzletekben, gyógyszertárakban, orvosi rendelőkben stb., addig az óriás bevásárlóközpontokban tobzódik a „nép”.
Aki néz, az lát is. Látja, hogy ezeken a helyeken nem annyira a szükségszerű vásárlások miatt korzóznak az emberek, hanem mert szabadidős programként töltik el idejüket. Közben pedig egyre inkább lazul az a fegyelem, ami a távolságtartásra és a maszkviselés szabályaira vonatkozik. Ez nem egy önös állítás, hanem az utóbbi hetek tapasztalata.
Olyanok mondták el tapasztalatukat a látottak alapján, akik kereskedőként ilyen bevásárlóközpontokban dolgoznak, egésznapos kitettséggel a vírusfertőzésnek. Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy ők is az első vonalban dolgoznak, hiszen a megfertőződési esélyük a napi kontaktszámokat tekintve jóval magasabb, mint azoknak, akiknek a munkahelye nem ilyen területre korlátozódik.
Az emberek pedig – tisztelet a kivételnek – tehát leginkább pusztán csak korzóznak a Westendben, az Árkádban, a Mammutban és a többi ilyen és ehhez hasonló központokban. Közben pedig az itt zajló kereskedelmi forgalmak jelentősen visszaestek, miközben az ezekben az épületekben megtapasztalható találkozások, táptalajt biztosítanak a vírus terjedésének. Azok a kisebb üzletek, amelyek pár négyzetméteren helyezkednek el bérleményként ezekben az óriási épületekben, szimplán vegetálnak, de rosszabb esetben már tönkre is mentek. Amelyek viszont üzemelnek, azok nagy nehézségek árán tudják csak éppen kitermelni a bérleti díjakat és béreket, ha egyáltalán képesek arra, hogy kitermeljék. Egyébként jellemző ezekre bevásárlóközpontokra, hogy a tavalyi korlátozások idején, tulajdonosaik semmilyen belátó együttműködésre nem voltak hajlandóak a bérleti díjak vonatkozásában. Sőt, olykor még az önkormányzatok, a tulajdonukban lévő bérlemények esetén sem voltak hajlandók elengedni a bérleti díjakat, vagy éppen hergeltek a kormányzati döntések ellen. Ez leginkább az ellenségi önkormányzatokra volt jellemző, de hozzáállásuk jellemző ma is bármilyen területen, ha van rajta sapka azé’, ha nincs, akkor meg azé’ alapon.
És még egy megfigyelt jelenség. Egyre több a hangos szó (szóváltás) ezekben az óriásépületekben. Arról számolnak be az ott dolgozók, hogy ez nem annyira a magyar etnikumra jellemző. És bizony egyre több „látogató” kerül ki a köreikből. De senki ne vádolja a cikk íróját rasszizmussal ezért a megállapításért, mert nem az. Pusztán egy ténybeli megállapítás, ami az ott dolgozók megfigyeléseire alapozódik. Szóval lehet itt ezekért a gondolatokért nekiesni a cikk írójának, de attól a valóság nem fog megváltozni, a tény pedig tény marad. Tehát, elég szomorú ez a helyzet. Általánosságban is elmondható, hogy az emberek frusztráltak és idegesek.
Tegyük hozzá, hogy bármennyire is igyekszik az Operatív Törzs arra törekedni, hogy a meghozott rendelkezésekkel a lehető legminimálisabbra csökkentse a közvetlen kontaktusok számát, a mostanság egyre agresszívabban terjedő vírusmutánsok lehetőségei a fertőzésre egy nagyobb közösségi légtérben is jelentősen megnőttek. Éppen ezért egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha hamarosan szigorítanának a korlátozási szabályokon, és az óriás bevásárlóközpontok is bezárásra kerülnének. Lehet, hogy ez újabb tiltakozást és nemtetszést fog kiváltani a parlamenti ellenség és az elégedetlenkedők soraiból, de jó lenne már felérni ép ésszel, hogy igenis van vírus, van egy kritikus vírushelyzet és a veszély nagyon is komoly. Akinek viszont ez nem jut el a szűk tudatáig, mert még volt olyan szerencsés, hogy nem halt bele rokona, barátja, ismerőse, vagy legrosszabb esetben közvetlen családtagja a vírusfertőzés okozta szövődményekbe, nos ők menjenek és tömörüljenek, sőt külön megkérném Magyarország Kormányát, hogy segítsen nekik közösségi életet élni, megnyitva számukra egy (vagy több) olyan általuk fölöslegesnek ítélt stadiont, ahol vírustagadó rockkoncertet vagy bármilyen össznépi mulatságot szervezhetnek önmaguk igazolására és „szabadságvágyuk” kiélésére. De tegye ezt úgy a kormányzat, hogy azután, a majd lebetegedett vírustagadók és magukat vírusszkeptikus gyógyerészeknek mondók, a bekövetkezett baj esetén lássák is el önmagukat.
Nincs mit tenni, a hülyeség ellen gyógyszer nem létezik. Ezt bizonyítja a gyógyszerész is, hiszen, ha lenne, talán már ő is lenyelt volna egy pirulát.
Szépe Áron
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…