KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy választási kabaré margójára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azt hittem, hogy – életem javán már túl jutva – nem érhet meglepetés. De kiderült, hogy a Sátán aljassága minden képzeletet felülmúl.

Elképesztő, hogy néhány száz (netán ezer) ember milliókat képes most is terrorizálni. Az a mocskos kabaré, ami az OVB-nél zajlik, minden törvényt (s főleg a demokráciát!) alapvetően megsért. Egy néhány emberből álló banda milliókat dirigál.

Nos, barátaim, amíg ezt engedjük, minden esetben meg fog velünk történni.

Ideje lenne bevezetni a folyamatos népszavazást egyes, mindenkit érintő kérdésben. Akkor előbb-utóbb kialakulna az igazi népakarat. De ami most zajlik, igazi bohózat. A törvényesség lábbal tiprása.

Mi az, hogy egyesek nem tudtak szavazni? A részvételi arány semmivel nem nagyobb, mint korábbi esetekben volt. Minden szavazóképes polgár tudhatta, hogy reggel hattól este hétig adhatja le voksát. Aki lusta volt korán kelni, vagy fontosabb volt számára a pontban déli ebéd, és estére vánszorgott az urnához, tudjon rá. Azt nem is igazán érdekelte a választás. Most – feltételezésem szerint – csak valami ösztönzésre csinált cirkuszt, hogy ő mennyire szavazni akar.

A választás állampolgári jog, és nem kötelesség. Aki nem érzi ennek fontosságát, s lustaságból az utolsó percig halogatja, az nem méltó arra, hogy szavazzon. Kérdem én, amikor az adóbevallás van, és valaki a posta nyitva tartása után érkezik, törődik-e vele az APEH, hogy megbüntesse-e vagy sem? Késett, tehát büntetést kap! Aki nem adta le időben (azaz este hétig) a személyi azonosítóját, hogy igazolja jogosságát a választásra, az tudjon rá! Nem igyekezett, tehát lemaradt!

Mindez, tudjuk, mire megy ki. Elszabotálni, támadhatóvá tenni, ezért hitelességében megkérdőjelezni a választást! Mert az eredmények már napközben nyilvánvalóak voltak. Ez a következmények nélküli ország jelene.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

Közben a többségi nemzet választásakor kisebbségi műsort adnak a közszolgálati televízióban. „Alig érezhető” befolyásolás!

Kabaréban mindig jók voltunk. Mára már minden magyar ember akaratát kabaréba rohasztják egyesek.

Kell ez nekünk?

(Gondolkodó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Egy választási kabaré margójára

  1. Az időhúzás volt a cél a sorszám osztós figurával!
    Közben buszokkal hurcolták a megvehető senkiháziakat oda ahová kell!
    Csalás az egész! Szégyen ami itt folyik!
    A hazaáruló mszp 8 éve után még ez az elbutított nép sem lenne képes ilyen arányban rájuk szavazni!
    A Jobbik pedig az EP választások óta szinte alig erősödött!? Ki az akimindezt elhiszi!
    A szín-zsidó lmp a ködből előzuhanva bejut a parlamentbe? ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!!

  2. A Jobbik gratulál a Fidesz listavezetőjének, Kubatov Gábornak, hogy törvénytelen adatbázisuk lelepleződése ellenére sikeresen mozgósították annak segítségével saját szimpatizánsaikat. Gratuláció jár a Fidesz másik listavezetőjének, Orbán Viktornak is, amiért szemrebbenés nélkül le tudta tagadni kampányfőnökének balatonszárszói beszámolóját – áll Novák Előd hétfőn kiadott közleményében.
    „…A Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz számos helyről eljutott olyan információ, hogy bizonyos választópolgárokat otthonukba becsöngetve ismeretlen személyek buzdítottak választásra, miközben szomszédjukat nem. A Nagy Testvér adatbázisa alapján ugyanígy telefonos mozgósítás is történt, esetenként közvélemény-kutatásnak álcázva – mutat rá Novák Előd…”
    Nos Nekem is szoktak sms-t küldeni. Épp szavazni mentem, amikor kaptam egy telefonhívást. Este hat körül voltunk. Csak annyit kérdezett, hogy voltam-e már szavazni. Ha valóban közvélemény kutató lett volna, azt is megkérdezte volna, hogy kire szavaztam. De ilyet nem kérdezett. Egyszerűen ellenőrizte a FIDESZ, hogy az adatbázisából ki nem szavazott még le. Lám, lám mire jó, ha az ember volt fideszes.
    Az adatbázisról egyébként mindenki tudott.
    http://barikad.hu/node/50962

  3. OVB magyarázkodásra!
    Nem a törvénnyel van a baj. Az igazolással való, nem lakóhely szerinti szavazás intézménye valós állampolgári igény.
    Ha valós az igény, az eloszlik az ország szavazó köreiben. A jogintézmény eddigi működése, ezt igazolta.
    Az egyes szavazó körökben megjelenő túlterhelés nem életszerű. Ezt kell kivizsgálni! Ez persze csak az OVB szintjén fogható, hiszen a jegyzők egyenként adják ki az igazolásokat.
    Az OVB cinkos az ilyen választási csalásban. Cinkosai azoknak a pártoknak, akik ezt saját érdekükben elkövették.
    A másik, hogy a szavazó köröket, ha 19 óráig tart a választás akkor, 19 órakor le kell zárni. Az addig odaért embereket persze le kell szavaztatni. A szavazó körök kijelölésénél erre is tekintettel kell lenni. Lezárt bejárati ajtó mögött várakozhat, aki akar.
    Ezt a választási csalást már csak egyedül az OVB és az érintett HBV-k követték el. Törvényszegésre senki nem kötelezhető!
    A törvény elolvasása és értelmezése nem bonyolult feladat.
    Általános iskola!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük