Egy nemzedék múlva eltűnik a kárpátaljai magyarság? – Interjú Radvánszky Ferenc református lelkésszel

Rendszeres zaklatásnak van kitéve egy európai nemzet kisebbségbe szorult része – a kárpátaljai magyarság. Kijev, a helyi ukrán hatalom, vagy a nyíltan neonáci ukrán szervezetek képviselőinek egyértelműen az a célja, hogy a magyar honfoglalás óta itt élő tősgyökeres nemzettársaink ne érezzék jól, ne érezzék otthon magukat, hanem menjenek el az „ősi ukrán földről”. Hogy mennyire ősi ukrán területről beszélünk, arról tanúskodjanak az évszámok: 895–1920 között Kárpátalja a Magyar Királyság földje, 1920–1938/39 között Csehszlovákiához kerül, 1938/39–1944 között ismét a Magyar Királyságba integrálódott, 1944–1945 közötti időszakra újból Csehszlovákia birtokolja, a szovjet megszállást követően pedig erőszakosan a Szovjetunióhoz csatolták (USZSZK), a szovjet birodalom szétesését követően pedig, vagyis 1991-től tartozik Ukrajnához. Elöljáróban azt is megjegyezzük, hogy hazánk 1991. december 3-án elsőként létesített Ukrajnával diplomáciai kapcsolatot, és nyitott nagykövetséget az ukrán fővárosban. Radvánszky Ferenccel, Mezőkaszony és Bótrágy református lelkészével beszélgettünk.

Erdélyi E. Péter írása

Négy évvel ezelőtt, amikor megismerkedtünk Önnel, akkor azt mondta, hogy az anyaország odaadó segítsége már kevés ahhoz, hogy megállítsa a helyi magyarok kivándorlását. Ma is tart ez a folyamat?

Egy reprezentatív felmérés szerint a kárpátaljai magyar háztartásoknak mindössze 12 százalékában nevelnek 16 évesnél fiatalabb gyermeket. Ez azt jelenti, hogy 100 magyar családból 88-nak gyakorlatilag nincsen folytatás. A bennük lakók pedig nagyjából 15 év múlva kihalnak és a házaik eladók lesznek. Ezek az adatok azt is mutatják, hogy a kárpátaljai magyarságnak emberi számítás szerint egy nemzedéknyi ideje maradt hátra.

A teljesség igénye nélkül, a gazdasági nehézségeken túl még mi áll ennek a hátterében?

A kárpátalajai magyarok hadköteles fiait tömegesen hívták be az ukrán-orosz háborús konfliktus tűzvonalába, Kijev folyamatosan adminisztrációs eszközökkel nehezíti a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működését, a felsőbb ukrán politikai vezetőség felfokozottan reagált a magyar állampolgárság tömeges felvételére. Szeptembertől csak a negyedik osztályig engedélyezik az anyanyelven való oktatást, továbbá visszaszorították a magyar nyelv hivatali használatát. November végén az ukrán titkosszolgálat fegyveres kommandósai indokolatlan házkutatást hajtottak végre több magyar intézménynél és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a lakásán. Most pedig bírósági tárgyalás kezdődött Szürte település helyi képviselői elleni, akik a beiktatásuk előtt elénekelték a magyar himnuszt. A vád igen súlyos: hazaárulás!

Miért kell ezeket a vesszőcsapásokat elviselniük?

Egy közösség döntéseit alapvetően meghatározza a hangulata. A felsorolt tettek pontosan ezt kívánják teljesen megváltoztatni – a pozitívat negatívvá tenni. Azt akarják elérni, hogy idegennek érezzük magunkat ősi szállásterületünkön, ahol legalább 1125 éve élünk. Tehát a bizonytalanság, a kisebbrendűség, a feleslegesség érzését kódolják belénk, vagy egyenesen félelmet ébresztenek az emberekben. Végül gyenge, fogyatkozó közösség válik belőlünk. Ezért választják sokan a kivándorlást.

A kivándorlásnak milyen fázisai vannak?

A tendencia azt mutatja, hogy először a férfi megy ki dolgozni, az asszony marad otthon a gyermekekkel, majd amikor azok felcseperednek, ő is követi a férjét, a nagyobbacska gyerekeket a nagyszülőkre hagyva. Végül a szülők után mennek a gyermekek is. Így megy ki az egész család. A nagyszülők pedig öregségükre itt maradnak, itt halnak meg.

Milyen sors vár a kiüresedő házakra, kerülnek-e beléjük új lakók, és ha igen, kik veszik meg őket?

Történelmileg nincs olyan fogalom, hogy légüres tér. Más szóval, az olyan területre, amely képes megvalósítani az önfenntartást, valamilyen népesség költözik. Itt a kiüresedő ingatlanokba sok ukrán, vagy esetleg orosz lakó költözik, de minálunk a községben a roma népesség is felvásárolja a házakat.

Miért költöznek kárpátontúli ukránok, oroszok önökhöz?

Bennünket ugródeszkaként használnak Európa felé. Arról a felső középrétegről beszélek, akik anyagilag megengedhetik maguknak az átköltözést az ország keleti feléből a nyugatiba és nyitni akarnak az EU felé. Ránk, magyarokra úgy tekintenek, mint nyugat-európai népre és úgy gondolják, hogy ide költözve könnyebben jutnak majd el a határon túlra. Érdekes, hogy ezek az emberek egyáltalán nem ellenségesek velünk szemben, sőt, gyermekeik megtanulnak magyarul, többen eljárnak közülük hozzánk hittanra, szóval minden eszközzel igyekeznek kapcsolatot kialakítani Magyarország felé. Ilyen kontraasszimiláció is megfigyelhető az ukránok és az oroszok részéről.

Igen, vannak ilyenek! A legerősebb visszatartó erő a munkahelyteremtés, mégpedig a határ magyar oldalán! Hatásos lenne a határátkelők környékén, nagyjából tíz kilométeres körzetben munkahelyeket létrehozni. Ennek két hozadéka is lenne: nem csupán a kárpátaljaiak járnának át naponta dolgozni, de a kelet-magyarországi végek, amelyek folyamatosan elértéktelenednek és elnéptelenednek, újból felértékelődnének, ismét életre kelnének.

Mire gondol, amikor munkahelyekről beszél?

Például a magyarországi határátkelő közelében olyan üzem költözhetne, amely valamelyik magyar autógyár beszállítójaként például üléshuzatokat gyártana. Egy ilyen üzem képes lenne akár 3-400 embert foglalkoztatni, akik a közelben élnek, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán élnek.

Egy gyár valóban helyben tudná tartani az itt élőket?

Közvélemény-kutatást végeztem olyan 30-50 év közötti férfiak között, akik külföldön dolgoznak. Azt kérdeztem tőlük, hogy mennyi pénzért lennének hajlandóak ilyen közeli munkahelyre bebiciklizni, ahelyett, hogy sok száz, vagy ezer kilométerekre, a családjuktól hónapokon keresztül távol dolgoznának, elviselve az ezzel járó sok szenvedést. Ez a fizetés most nagyjából 180 000 forint lenne. Ezért a pénzért hajlandóak volnának itthon maradni, még akkor is, ha nyugaton ennek a többszörösét kapnák meg! Ráadásul mindenki jól járna: a befektető azért, mert európai gondolkodású, magyarul beszélő, olcsó munkaerőt dolgoztathatna, az állam azért, mert övé lenne az adóbevétel, és a térségben élők is, hiszen úgy jutnának jövedelemhez, hogy közben nem kell elszakadniuk a családjuktól.

Az egyház sok olyan feladatot kénytelen ellátni, amelyek nem tartoznak szűken a feladatkörébe. Ebben a tervében hogyan tudna segíteni?

A kárpátaljai magyarság körében a református egyház a legfőbb összetartó és szervező erő. Egy ilyen terv kivitelezésében a helyi református közösség, illetve más helyi magyar társadalmi szervezetek valamilyen módon részt tudnának venni a munkaerő-szervezésben és -ajánlásban.

Az ukrán hatóságoknak milyen a viszonya a református egyházzal?

Érezzük, hogy nyomás alatt tartanak minket, de olyan direkt támadás nem ért bennünket, mint a KMKSZ-t, vagy a beregszászi főiskolát. Azt azonban érzékeljük, hogy bizalmatlanok a „magyar” egyházi vezetéssel szemben. A beszélgetésünk elején már említettem, hogy a magyar kormány határozottan lép fel minden, a kárpátaljai magyarságot hátrányosan érintő intézkedést követően.

Kijev azonban fenyegetően válaszol, mondván, „ha Budapest blokkolja az euroatlanti integrációnkat, mi majd oda taposunk, ahol tényleg fáj nekik”. Azt azonban fontos belátni, a magyar és ukrán kormány vitájából a kárpátaljai magyarok csak rosszul jöhetnek ki. Vagy mindegy, mit tesz Budapest, a helyzet tovább fog romlani?

Mi, kárpátaljai magyarok a rég nem tapasztalt védelmet érezzük, amikor a legfelső szintű magyar politikusok határozottan reagálnak minden, a helyi magyarokra vonatkozó elfogadhatatlan megszorításra, hiszen „minden magyar felelős minden magyarért!”

Összefoglalóan mit gondol a kárpátaljai magyarság jövőjéről?

Amit közöltem, az nem a saját pesszimizmusomat mutatja. Mert meggyőződéssel tudom, hogy Istennek terve van a jelen helyzetünkkel is. Ő képes minden emberi elképzeléssel szemben, mellett, vagy ellenére is új irányt és felemelkedést adni. Az Ő gondolatai feljebb vannak a mi gondolatainknál  Noha a történelmünkben sokszor kiáltottak nemzethalált, elég, ha csak Trianonra gondolunk, és mégis vagyunk. Ez isteni csoda. Azért vállalom fel a kárpátaljai magyar létet, annak is a sűrűjében, mert itt van a küldetésem – nemcsak Kárpátaljáért, hanem Kárpátalján túl és Kárpátalja által, a teljes magyar nemzet felé. Hiszem, hogy a küldő Istenünk nagyobb a statisztikai adatok diktálóinak sodrásánál és „reményteljes jövőt” adhat nekünk. Ami érvényes lesz az egész magyarságra. Kárpátalja egy nemzeti megújulás forrása lehet. Én ennek a reményteljes jövő kimunkálásának szeretnék a munkatársa lenni.

Vezető kép: A szerző saját felvétele.

PestiSrácok